Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított a City alapembere – hivatalos

A Premier League tabelláját jelenleg magasan vezető Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbították alapemberük, a belga Kevin de Bruyne szerződését. 

web-Final_16I0791

Forrás: mancity.com

A Manchester City hivatalos csatornáin jelentette be a hírt, miszerint Kevin de Bruyne egy új, öt éves szerződést írt alá, így 2023-ig kötelezi el magát az angol klub mellett. A szezonban eddig remek formában játszik, minden sorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 8 gólt lőtt és 13 gólpasszt jegyzett.

De Bruyne a Manchester City hivatalos oldalának nyilatkozott a szerződéshosszabbításról:

“Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam az új szerződésem. Ahogy azt korábban is mondtam, továbbra is a ManCity játékosa akarok lenni, hiszen már az első naptól kezdve otthon érzem magam itt. Nemcsak nyerni tudunk, hanem fantasztikusan játszani is, ezért számomra a megtiszteltetés, hogy egy ilyen klub játékosa lehetek. Nagyon izgatott vagyok, hogy miket érünk még el együtt a jövőben.”

A 26 éves belga középpályás 2015-ben csatlakozott a Manchester Cityhez 75 millió euró ellenében, és eddig 84 bajnokin 19 gólt szerzett, ráadásul 38 asszisztnál jár, ennél többet pedig egy játékos sem szerzett még a Premier League-ben. De Bruyne-t 2014 januárjában adta el a Chelsea a Wolfsburgnak 22 millió euróért, ma viszont bánhatják, hogy akkoriban nem tartották elég jónak, hogy megtartsák.