Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a Hamburg új edzője – Hivatalos

Markus Gisdol menesztése után nem sokáig tétlenkedett a kikötővárosi együttes az új menedzserét illetően. A klub korábbi játékosát szerződtette le az oldalvonal mellé.

26952415_1955841644665587_1831261041677226750_o

A mai napon már munkába állt Hollerbach. (kép forrása: facebook.com/hsvenglish)

A patinás német klub, amely még sohasem esett ki a német első osztályból, az utóbbi szezonokban pengeélen táncol a bent maradást illetően. Ez az idén is így van, a szurkolók legnagyobb bánatára. A csapat jelenleg kieső helyen áll. Mindössze a 17. helyen tartózkodnak, egy pontra a 16. osztályozót és 5 egységre a 15., de biztos Bundesliga tagságot jelentő pozíciótól.

A klub vezetése, korábbi játékosát Bernd Hollerbach-ot kérte fel a nem egyszerű feladatra. A német szakember 1996-tól 2004-ig állt a Hamburg szolgálatában, mint balhátvéd és több, mint 200 mérkőzésen húzta magára a Bundesliga dinoszauruszának becézett Hamburg mezét.

Menedzseri pályafutása során egyik legnagyobb sikerét Felix Magath oldalán könyvelhette el. A csapat másodedzőjeként Bundesliga győzelmet ünnepelhetett a 2008/09-es szezonban. Emellett a Würzburg Kickers csapatát 40 év után vezette fel a második vonalba.

Vezetőedzőként még Bundesliga tapasztalata nincs Hollerbach-nak, de vajon a képes lesz anélkül is bent tartani az igencsak nehéz helyzetben lévő Hamburgot?

Szerző: Báló Bence