Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Továbbra is Footgolf a FociClub.hu-n!

Honlapunk a mai napon hivatalosan is bejelenti, hogy megköttetett az újabb stratégiai megállapodás a Magyar Footgolf Szövetség és a FociClub.hu között. Csakúgy mint 2016-ban és 2017-ben, úgy a 2018-as naptári esztendőben is portálunk lesz a sportág honi szövetségének első számú médiapartnere. Ha minket követ, nem maradnak le semmiről, mind a honi, mind pedig a nemzetközi footgolf eseményekről beszámolunk, sőt egyedi exkluzív anyagokkal, interjúkkal és videókkal is készülünk annak érdekében, hogy minél több sportbarát megismerhesse ezt az új, ám roppant dinamikusan fejlődő sportágat. 

Médiapartner

Áprilisban lesz négy éve annak, hogy Gelencsér Gábor, az azóta megalakuló Magyar Footgolf Szövetség elnöke és a FociClub.hu főszerkesztője Őszi Ádám összetalálkozott egy footgolf versenyen. A kapcsolat azóta töretlen, a kezdetleges és időszakos publicitást pedig folyamatosság váltotta fel.

A 2017-es naptári esztendőben mind honi szinten, mind pedig nemzetközi viszonylatban beszámoltunk a sportág legfontosabb híreiről. Így lesz ez a 2018-as esztendőben is. A felek egy jól átgondolt, egyedi és exkluzív elemekkel ellátott stratégiát  dolgoztak ki, melynek tükrében médiapartneri megállapodás született.

1A FociClub.hu célja, hogy honi szinten a sportsajtóban zászlóshajója legyen a footgolf képviseletének. Szeretnénk minél több emberrel megismertetni a sportágat és arra sarkallni mindenkit, aki valamilyen formában szereti a labdát, hogy próbálja ki azt.

“Nagyon szépen köszönjük a FociClub.hu-nak és Őszi Ádámnak, a támogatást és azt, hogy a lehetőségeikhez mérten promotálják a sportágunkat annak érdekében, hogy évről évre egyre profibb csapat alakuljon ki a magyar footgolf sport körül.” – mondta honlapunknak Gelencsér Gábor a szövetség elnöke.

“Kipróbáltam és rögvest beleszerettem!” – oldalunk főszerkesztője Őszi Ádám sűrűen hangoztatja ezen rövid monológot, melyet szívesen ki is bont az érdeklődők számára – “Az elrúgóhoz állva szkeptikus voltam, majd gyorsan rájöttem, hogy nem is olyan könnyű ez a játék. Ellenben roppant összetett és rengeteg kihívást tartalmaz. Hatalmas odafigyelést és rengeteg tervezést igényel, melyet össze kell kötni a különféle rúgótechnikákkal. Emellett kiváló kikapcsolódás. Viszonylag hamar megfogalmazódott bennem, hogy a lehetőségeimhez mérten segíteni szeretném a sportág honi felemelkedését. Ennek kapcsán született a szövetséggel a médiapartneri megállapodás.”

12