Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Francia Ligakupa: Falcao duplájával jutott döntőbe a Monaco – vidóval

A PSG tegnapi sikere után Francia Ligakupa második elődöntőjében a Monaco és a Montpellier csapott össze, Nem várt könnyű meccs a hercegségbeliekre, a remek védelemmel rendelkező Montpellier ellen ugyanis szezonbeli mindkét bajnokijukon csak döntetlenre futotta erejükből.

falcaomontpellier

(Fotó: AS Monaco/Twitter)

Jól kezdte a mérkőzést az esélyesebb hazai csapat, negyed óra után pedig a hálót is megrezgették: a jobbhátvéd Djibril Sidibe tört be a tizenhatoson belülre, majd kotorta a labdát Falcao elé, aki azt a tizenegyespont környékéről vágta be fordulásból. (1-0) Hamar jöhetett volna a második gól is, ám a Jovetic buktatásáért megítélt büntető Delerue játékvezető a videóközpont sugallatára visszavonta – mint kiderült, Lecomte kapus elérte a labdát, mielőtt ütközött volna a montenegróival. A 29. percben azonban így is megszületett a második hazai találat, mégpedig egy mintaszerű akció végén, Falcao végül Rony Lopes gólpasszából passzolt a hálóba. (2-0) A félidő második felére már a vendégek is elkezdtek kétgólos hátrányban támadgatni, ám Subasic kapust nem tették próbára.

A 66. percben eldönthette volna végleg a találkozót a hazai csapat, ám a videózásból ismét nem jöttek ki jól, les címén ugyanis -alighanem joggal- érvénytelenítették Rony Lopes találatát. Lopes és Falcao összjátéka szép volt ugyan, de valóban lesről indult a szélső. A továbbiakban az izgalmak már elmaradtak, így a Monaco összességében kényelmesen masírozott be a döntőbe, ahol a PSG-vel találják majd szemben magukat. Tavaly a döntőben a párizsiak 4-1-re verték a Monacót, így lesz miért törleszteniük Leonardo Jardiméknek.

Falcao első gólja:

A visszavont tizenegyes:

Falcao második gólja:

AS Monaco – Montpellier 2-0 (2-0)
Helyszín: II. Lajos Stadion; Vezette: A. Delerue
Gólszerzők: Falcao (15., 29.) ill. –
Sárga lapok: Fabinho (55.), Boschilia (60.) ill. P. Mendes (25.)
Kiállítás: – ill. –

AS Monaco: Subasic – Sidibe, Glik, Jemerson, Raggi –  R. Lopes, Moutinho, Fabinho , Boschilia (Keita Baldé 65.) – Jovetic (Tielemans 65.), Falcao (Ghezzal 84.). Vezetőedző: L. Jardim

Montpellier: Lecomte – Aguilar, Musele Mukiele, Hilton, P. Mendes, Congré – Sambia, Piriz (Ikone 66.), Skhiri – Sio (Ninga 79.), Mbenza (S. Camara 79.) Vezetőedző: M. Der Zakarian

Lasányi Csaba