Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: necces győzelem a Sevilla részéről – videóval!

A La Liga 23. fordulójában a Sevilla és a Girona ütközete egészítette ki a vasárnapi ebédet. Előbbi egy nagyon rossz sorozat megszakítására készült. 

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Finoman fogalmazva hullámzó a Sevilla teljesítménye az elmúlt hónapokban, de gyakorlatilag ugyanez mondható el róluk az egész szezonban is. December eleje óta 8 bajnokit játszottak le, ezeken 5 vereség, 2 döntetlen és 1 győzelem jött össze nekik, ami nem valami acélos eredménysor. Ez is jól mutatja, hogy mennyire adós még az eredményekkel Vincenzo Montella, akit pár hete neveztek csak ki. Az olasz tréner egyedül csapata kupában nyújtott produkciójával lehet elégedett: a Király-kupában kiejtették az Atletico Madridot, majd most a hét közben búcsúztatták a Leganest is, így bejutottak a döntőbe, ahol az FC Barcelonával találkoznak majd. Nyilván ez a legfontosabb számukra a továbbiakban, hiszen a bajnokságban már elúszott számukra minden jó lehetőség – attól még persze ott is szükség van jó eredményekre.

Ezúttal az idei meglepetéscsapattal, a Gironával játszottak, akik pont jó sorozatban vannak: 4 meccse veretlenek, egyébként pedig a középmezőny tagjai. A kis katalán klub nagyon kellemetlen ellenfél, igazi harcos alakulat, akik ellen minden egyes pontért keményen meg kell szenvedni. Ebből fakadóan nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk: most sem voltak alárendelt helyzetben. A Sevilla többet birtokolta a labdát, de csak viszonylag kevés ideig tudták igazán érvényesíteni az akaratukat. Jó volt az iram, próbálkozásból is akadt néhány, a két együttes pedig nagyjából azonos mértékben volt gólveszélyes – a pontok eloszlásáról azonban nem ez, hanem a 41. perc eseménye döntött.

Szabadrúgáshoz készült a Girona, az érkező labda pedig az egyik sorfalból kiugró sevillai játékos kezén változtatott irányt. A kezezés a tizenhatoson belül történt, a vétlen futballista kéztartása pedig messze volt a “természetestől”. Büntetővel jöhettek a vendégek, amit Aday végzett el. A Girona szárnyvédője azonban nem tudott élni a lehetőséggel, lövését Sergio Rico bravúrral hárította, így 0-0-al mentek a szünetre a csapatok. A fordulás után  aztán jött a csattanó: egy hatalmas mélységi indítás után Correa lépett ki az alvó védők közül és pöckölte el a labdát a későn kimozduló Bono mellett, ezzel pedig a Sevilla került előnybe (a gólt végül Sarabiának adták, aki még a gólvonal előtt rúgott bele a labdába, ami így neki köszönhetően kötött ki a kapuban). A folytatásban a Girona természetesen mindent megtett az egyenlítésért, ám Montella együttese jól tartotta magát hátul.

A Girona pontot érdemelt volna, a hajrában közel is jártak az egyenlítéshez, ám végül nem volt szerencséjük. A Sevilla fontos pontokat szerzett és jelenleg a 6. helyen áll ezzel a győzelemmel. A Girona 9., holtversenyben az előttük álló Celta Vigóval.

https://www.youtube.com/watch?v=-bsoEFgttCM

Sevilla – Girona 1-0 (0-0)
Helyszín: Ramon Sanchez Pizjuan Stadion (Sevilla), Vezette: Latre
Gólszerző: Sarabia (46.)
Sárga lap: Muriel, Guido Pizarro, ill. Borja Garcia, Aday

Sevilla: Sergio Rico – Escudero, Lenglet, Mercado, Jesus Navas – Guido Pizzarro, N’Zonzi – Joaquin Correa, Franco Vazquez (Geis), Sarabia (Layun) – Muriel (Ben Yedder). Vezetőedző: Montella.

Girona: Bono – Mojica (Planas), Juanpe, Espinoza, Ramalho, Aday – Granell Nogue, Pons – Borja Garcia, Portu – Olunga (Lozano). Vezetőedző: Machin.