Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Bátrak leszünk” – Pochettino

Hosszú szünet után immár az egyenes kieséses szakasszal folytatódik a Bajnokok Ligája. Az elmúlt három év döntőse, a Juventus a Tottenham Hotspurt fogadja kedd este.

pochettinokane001

Megtartotta meccs előtti sajtótájékoztatóját az angol Tottenham és a Juventus is a keddi Bl-találkozó előtt. A nyolcaddöntőjénél járó sorozatban az elmúlt három évben kétszer is döntőt játszó olaszok felé megvan a tisztelet a londoniaktól, akik szeretnék elérni azt a szintet, amit a torinóiak képviselnek. „Nem lehet minket összehasonlítani Juventusszal, hiszen a torinói klub megnyert már mindent a története során, csak az előző három szezonban kétszer is eljutott a fináléig. Természetesen a mi fiatal csapatunknak is az a célja, hogy eljusson erre a szintre – fogalmazott a Spurs mestere, Mauricio Pochettino. – A karrierem kezdetén arról álmodtam, hogy olyan mérkőzéseken irányítsam az enyéimet, mint például a torinói Juventus elleni összecsapás. Élvezni fogom a meccset.”

infographic-juventus_960px

Sokat mondó statisztika.

Ugyanakkor nem árt vigyáznia a Juventusnak, mert a „Sarkantyúsok” a csoportkörben megtréfálták a Real Madrid-Dortmund kettőst is, most pedig a Juve következhet. A formájával nem lehet baj Harry Kane-nek, aki egyrészt vezeti hazája mesterlövészeinek listáját, és az elitsorozatban sem adós a gólokkal. Ami viszont a Juventus malmára hajthatja a vizet, az a statisztika. Massimiliano Allegri csapata legutóbbi tizenhat meccsén mindössze egyetlen gólt kapott, s ebből tizennégy alkalommal győzött két döntetlen mellett. Ha valaki, akkor a Spurs és Kane képes lehet feltörni a torinóiak reteszét. „Bátrak leszünk, és megpróbálunk nyerni, persze a kellő tisztelettel viseltetve az ellenfél iránt – így a Spurs argentin mestere. – A csoportkör elején a Real Madridot és a Dortmundot tartották a kvartett két esélyesének, nem sokan hittek bennünk. A hétvégi, Arsenal elleni derbin fantasztikusan játszottunk, miért ne ismételhetnénk meg holnap?”

Juventus - Real Madrid

Ami az olaszokat illeti, éles versenyfutásban vannak a Napolival a bajnoki címért – egy pont a hátránya a legutóbbi hat kiírást megnyerő „Zebráknak” a déliekkel szemben. Allegri – bár a statisztika a fekete-fehéreknek kedvez – nem becsüli le a Tottenhamet. „Intelligensnek és technikásnak kell lennünk, nem engedni kibontakozni ellenfelünket. Ugyan a 0-0 sem lenne ellenünkre. Ismerjük a Tottenham erősségeit, ami miatt biztosan meg kell szenvednünk, hiszen négy kiváló támadója van ellenfelünknek. A technikára kell helyezni a hangsúlyt, mert fizikailag erősebbek, amivel megvernek minket. Figyelnünk kell, mert biztos, hogy nem egyoldalú találkozó lesz a nyolcaddöntő.”

Ugyanakkor a fenti statisztikai adatsor táplálhatja a taljánok reményeit.

Akik hiányozni fognak:
Juventus: Cuadrado, Matuidi, Höwedes, Barzagli, Dybala, Lichsteiner– sérülés miatt, Pjanic – eltiltás

Tottenham: Alderweireld – sérülés

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
2018. február 13., kedd
20.45 Juventus – Tottenham

Torinó, Juventus stadium, vezeti: Felix Brych (német)

~GS~