Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Harry Kane a Juventus betonvédelmével néz szembe – előzetes

Több mint két hónap után a nyolcaddöntőkkel folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. A négyfelé osztott odavágók első adagja a Juventus-Tottenham és a Basel-Manchester City összecsapásokat tartalmazza, így elmondhatjuk, soha rosszabb (újra)kezdést!

juvtottbasmnc

Hivatalos mérkőzésen első alkalommal találkozik a Juventus és a Tottenham együttese, viszont barátságos mérkőzés keretében az utóbbi két év nyarán egyaránt megmérkőztek: 2016-ban a Tottenham nyert 2-0-ra, egy évvel később pedig a Juventus 2-1-re.

JUVENTUS – Fantasztikus formát fut a torinói alakulat, legutóbbi tizenhat tétmékőzésükből tizennégyet megnyertek és mindössze kétszer ikszeltek, balszerencséjükre a Napoli is pokolit tempót diktál a Serie A-ban. A legfontosabb hír a csapat háza tájáról, hogy Paulo Dybala ugyan már együtt edzett társaival, de a Spurs elleni mérkőzésre még nem nevezte őt Massimiliano Allegri, akinek a dolgát Matuidi és Barzagli hiányzása is nehezít. Előbbit a Sturaro, Marchisio, Bentancur hármasból helyettesítheti majd valaki, míg a rutinos olasz helyén Benatia kap szerepet a védelem közepén. A három említetten kívül Höwedes, Cuadrado és Lichtsteiner is a maródiak listáját gyarapítja.

Várható kezdőcsapat: Buffon – De Sciglio, Benatia, Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Pjanic, Sturaro (Bentancur) – Douglas Costa (Bernardeschi), Higuaín, Mandzukic.

kane-kF9G-U24056810890287-620x349@Gazzetta-Web_articolo

Chiellini és Kane között ma is nagy harca van kilátás (forrás: gazzetta.it)

TOTTENHAM – Nagyszerűen sikerült a ráhangolódás a Tottenham gárdájának, hiszen szombat délben ősi riválisukat, az Arsenalt győzték le 1-0-ra Harry Kane góljával, Mauricio Pochettino várhatóan a hétvégén látott a tizenegyet küldi majd pályára Torinóban is. Alderweireld  és Rose továbbra is sérült, elől viszont az Eriksen, Alli, Son, Kane négyes tagja harca kész. Pochettino a meccs előtti sajtótájékoztatón rendkívül udvariasan nyilatkozott aktuális ellenfelükről, kiemelte, hogy a Juventust a legnagyobb klubok között tartja számon, és reméli, hogy egy nap ő is hasonló szintre jut majd a londoni együttessel.

Várható kezdőcsapat: Lloris – Aurier, Sánchez, Vertonghen, Davies – Dier, Dembélé – Eriksen, Alli, Son – Kane.

Juventus-Tottenham
Helyszín: Juventus Stadium, Torinó; Játékvezető: Felix Brych (német)
Kezddés: 20:45, TV: M4 Sport

*     *     *     *

Hasonló a helyzet a másik keddi mérkőzés, a Basel-Manchester City mérkőzés kapcsán is : a két együttes még nem találkozott hivatalos mérkőzésen. Ettől függetlenül a svájciaknak kellemes emlékeik vannak Manchester városának hallatán, hiszen novemberben hazai pályán 1-0-ra legyőzték a Unitedet.

BASEL – A hazája bajnokságában az éllovas Young Boys mögött továbbra is ötpontos hátrányban lévő Basel egy Thun elleni győzelemmel hangolt a City fogadására. A svájci együttes számára már a nyolcaddöntőbe kerülés is szép eredmény volt, ez persze nem jelenti azt, hogy kézfeltartva lépnének pályára Agüero és társai ellen. A ma esti mérkőzésen Raphael Wicky vezetőedző nem számíthat középpályása, Luca Zuffi és kapusa, Germano Vailati játékára.

Várható kezdőcsapat: Vaclik – Lang, Suchy, Balanta, Petretta – Xhaka, Die – Stocker, Elyounoussi, Bua – Van Wolfswinkel.

image_update_img

Van Wolfswinkel a Norwich játékosaként nem tudta bevenni a City kapuját, ma este javíthat (forrás: ap)

MANCHESTER CITY – A City immár 16 ponttal vezeti a Premier League-et, így lassan hivatalosan is kijelenthető, hogy Pep Guardiola fiainak mostantól csak a nemzetközi porondra kell koncentrálniuk. Gabriel Jesús, Benjamin Mendy és Leroy Sané sérülés miatt kénytelenek lesznek kihagyni a bázeli túrát, míg David Silva minden bizonnyal csak a kispadon kap majd helyet, csakúgy mint a visszatérő John Stones.

Várható kezdőcsapat: Ederson – Walker, Laporte, Otamendi, Danilo – De Bruyne, Fernandinho, Gündogan – B. Silva, Agüero, Sterling.

Basel-Manchester City
Helyszín: St. Jakob-Park, Bázel; Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)
Kezddés: 20:45, TV: Sport1

(zp)