Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Nem hozott gólt a sorozat első ,,tavaszi” mérkőzése

A szerbiai hidegben a mai napon kezdetét vette az Európa Liga kiesés szakasza a szurkolók és a sportbarátok örömére. A szerb Crvena zvezda otthonába az orosz CSZKA Moszkva látogatott.

radonjovic

Radonjic nagy ziccert hibázott a 35. percben…

Az igencsak szokatlan időpontban(csütörtökön Belgrád másik csapata a Partizan is otthon szerepel, így biztonsági kockázat miatt került előrébb a mérkőzés) megrendezett találkozó mindkét csapat számára az első tétmérkőzés volt az idei esztendőben. Utoljára még 2017. decemberében szerepelt tétmeccsen a saját bajnokságában a Crvena és a CSZKA is. Az azóta eltelt két hónapban csupán barátságos mérkőzéseket játszottak a felek, ami meg is látszódott a találkozóteljes egészén.

Az első félidőben a két csapat között nem mutatkozott meg a különbség az oroszok javára, már ami a játékoskeretet illeti. A hazai gárda teljesen egyenrangú partnere volt a moszkvai együttesnek, amely a szögleteken kívül nem sokat mutatott. A kevés helyzettel tarkított első félidő egyik legígéretesebb momentuma Radonjic ziccerbe kerülése volt a 35. percben. Az orosz válogatott kapus, Akinfeev hárítani tudott, ugyanis a lövés a kapu közepére tartott. A hátralévő időben tovább folytatták a csapatok az év eleji futballt, így 0-0-s állásnál vonulhattak félidőre.

A második félidőre egy sokkal jobban mutató hazai csapat jött ki. Azonban a Crvena nem tudta sokáig ezt a jobb színvonalat fenntartani. A vendégek pedig különösebben nem is igyekeztek. Többet birtokolták a labdát, próbálgattak helyzeteket kialakítani, ugyanakkor látszódott rajtuk, hogy bőven elég nekik, ha a visszavágón, Moszkvában döntik el a továbbjutás sorsát. A mérkőzés végén a hazai szurkolók próbálták belehajszolni kedvenceiket a győzelembe, ugyanakkor ez nem sikerült.

A 0-0-s eredmény természetesen a moszkvai csapat számára kedvező, míg a belgrádi csapat nehéz helyzetbe került. A visszavágóra ettől függetlenül nyitott maradt a továbbjutás kérdése.

Crvena zvezda – CSZKA Moszkva 0-0 (0-0)
Helyszín: Rajko Mitic Stadion (Belgrád, Szerbia); Vezette: P. Raczkowski
Gólszerzők: – ill.
Sárga: – ill. Berezutski (20.), Golovin (23.)
Kiállítás: – ill. –

Crvena zvezda: Borjan – Stojkovic, Savic, Le Tallec, Rodic – Donald, Jovivic – Ben Nabouhane, Krsticic, Radonjic (Srnic 78.) – Pesic (Racic 85.) Vezetőedző: V. Milojevic

CSZKA Moszkva: Akinfeev – Vasin, Berezutski, Wernbloom – Fernandes, Dzagoev, Natcho, Golovin, Kuchaev – Vitinho (Chalov 84.), Musa Vezetőedző: V. Goncharenko