Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megsérült a Real Madrid kulcsembere

A Real Madrid hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy a PSG elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben megsérült alapemberük, Toni Kroos. 

287b7cadf902c1a25ee72d8c2fe91f32-598

Forrás: fangol.pl

A Real Madrid hivatalos közleményt adott ki, amiből kiderült, hogy a csapat német középpályásánál, Toni Kroosnál az orvosi vizsgálatok rándulás hatására bekövetkezett sérülést mutattak ki a bal térdszalagjaiban. A játékos a PSG elleni BL-mérkőzés alkalmával sérülhetett meg. A hivatalos tájékoztatásban nincs információ arról, hogy mennyi időt kell kihagynia, ám a spanyol lapok két hét pihenőről írnak.

Ez azt jelenti, hogy ki kell hagynia a hétvégi Betis elleni bajnokit, majd a Leganes elleni eddig elmaradt mérkőzésüket is. Az Alaves ellen már pályára léphet a ligában, és szinte biztos, hogy a március 6-i BL-visszavágóra is felépül már.