Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: idegenben győzött a csikócsapat, a kecskéknél nagy a baj

A Bundesliga 23, fordulójában az ezüstéremért küzdő Bayer Leverkusen csapata a kiesőjelölt Hamburg otthonába látogatott, míg a Köln a Hannoverrrel csapott össze…

bailey_hamburg

 

A mindössze 20 esztendős Baliey kezdi kinőni a Bundesligát – a mai mérkőzésen is megállíthatatlan volt… (kép forrása: kicker.de)

Hamburger SV – Bayer 04 Leverkusen 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Hahn (70.) ill. Bailey (40.), Havertz (50.)

A régi időkben talán komoly rangadónak minősült volna a jó nevű Hamburg és a Leverkusen összecsapása, mára azonban az utóbbi csapat kötelező mérkőzésévé degradálódott ez a párharc.

Ennek megfelelően indították útjára a labdát a vendégek: az első játékrészben szinte kizárólag a saját térfelükön járatták a labdát, fogást keresvén agresszíven presszionáló ellenfelükön. Erre a 40. minutumban sor is került, amikor is a csapat legkelendőbb portékájának számító Leon Bailey megszerezte a vezetést.

A második félidőben gyorsan el is döntötték a három pont sorsát a Gyógyszergyáriak: Havertz révén húztak el immáron kettővel. Ezek után a vendégek kissé ellenszenves módon visszaálltak védekezni, amellyel a Hamburg ugyancsak nem igazán tudott mihez kezdeni…

1. FC Köln – Hannover 96 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Osako (29.) ill. Füllkrug (37.)

A téli szünet után meglóduló Köln elvesztette kezdeti lendületét, és az utóbbi 3 mérkőzésén mindössze 1 pontot tudott megszerezni, így létfontosságú lett volna számukra egy győzelem a kiesés elleni harc folytatásához…

Ez azonban nem adatott meg a Kecskéknek, akik ugyan Osako révén előnyhöz jutottak, de Terodde sérülését követően nem tudtak épkézláb akciót végigvinni. Nem úgy a góllövőlistán erősen törtető Füllkrug, aki a 37. percben egalizálni tudott!

A Köln hátránya ezzel a blamával immáron 9 pontra növekedett a bennmaradást érő 15 helyhez képest, tehát egyre biztosabb tény az, hogy Jonas Hector csapata a következő idényt a második vonalban kezdi majd meg…

Írta: Wernigg Márton