Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elnézést kértek a Barcelonában bajba kerülő West Brom-játékosok

Nem alakult túl jól a Premier League utolsó helyen álló West Bromwich Albion csapatának barcelonai edzőtáborozása, a csapat négy játékosa – Johnny Evans, Gareth Barry, Jake Livermore és Boaz Myhill cserekapus – ugyanis a szakvezetés utasítása ellenére csütörtök hajnalban kiruccant a katalán éjszakába, majd lényegében elkötöttek egy taxit….

skysports-jonny-evans-gareth-barry-jake-livermore-boaz-myhill-wba-west-bromwich-albion_4233165

(Fotó: Sky Sports)

A brit sajtó értesülései szerint a futballisták csütörtök hajnalban vetették bele magukat az éjszakába, ám mivel ekkora már nagyjából minden zárva volt, taxit hívtak és végül egy gyorsétteremben kötöttek ki – ahonnan fél hat körül a taxival indultak vissza a hotelhez, de a taxisofőr nélkül… A hotel és a taxisofőr értesítette később a rendőrséget, a taxis aztán reggel nyolc körül kapta vissza a járművet.

A Reuters értesülései szerint a barcelonai rendőrség kikérdezte a négy – egyébként veteránnak mondható – játékost, de letartóztatásra nem került sor.

A játékosok mai közleményükben elnézést kértek a csapattársaiktól, a menedzsertől, a klubtól és a szurkolóktók, hozzá téve, fontosnak tartották, hogy felvállalják nevüket, mivel nem akarták, hogy csapattársaikat összefüggésbe hozzák az esettel.

Alan Pardew menedzser játékosai magatartását elfogadhatatlannak nevezte, úgy érzi, kissé cserben hagyták.

A Baggies szombaton egyébként a Southamptonnal csap össze az FA-Kupában.