Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gelsenkirchenben szenvedtek vereséget Szalaiék! – videóval

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának szombati játéknapján a Domenico Tedesco vezette Schalke a Julian Nagelsmann által irányított Hoffenheim csapatát látta vendégül. 

Teljes képernyő rögzítése 2018. 02. 17. 204737

1. félidő: A mérkőzés első veszélyesebb próbálkozását a Schalke részéről láthattuk. A 10. percben Di Santo eresztett meg egy távoli löketet, a léc alá tartó lövését azonban Baumann szögletre tudta paskolni. A szögletet követően viszont megszerezte a vezetést a gelsenkircheni alakulat. Daniel Caligiuri pontrúgása után Goretzka fejelte vissza a labdát a kapu felé. A játékszer Kehrer-t találta meg, a fiatal hátvéd egy rendkívül látványos fejessel vette be Baumann hálóját. Egy ideig úgy tűnt, hogy Embolo révén rövid időn belül megnyugtató előnyre tesz szert a hazai csapat, ugyanis az ifjú csatár bevette az akció végén a Hoffenheim kapuját, ám a találatot (jogosan…) utólag érvénytelenítette Brand játékvezető a videóbíró segítségével. A 28. minutumban viszont már senki sem vehette el Embolo gólját, Vogt követett el ekkor óriási hibát, hiszen gyakorlatilag oda passzolta a labdát az előtte álló támadóhoz, aki könnyedén juttatta a játékszert a Hoffenheim kapujába. A folytatást kétgólos előnnyel várhatták a Schalke futballistái… 

2. félidő: A második játékrész jóval eseménytelenebbre sikeredett az első félidőhöz képest. Bár gól ennek ellenére is született, amit a Hoffenheim javára jegyezhettünk fel. A 78. minutumban Kaderebak beívelését követően Kramaric bólintott Fahrmann kapujába. Nagelsmann együttese tehát csak szépíteni tudott, azaz a Schalke otthon tartotta mindhárom pontot, s ezzel a gelsenkircheni alakulat reményei tovább élhetnek a BL-szereplést illetően… 

Schalke – Hoffenheim 2-1 (2-0)
Helyszín:
Veltins Aréna, Gelsenkirchen; Vezette: Benjamin Brand.
Gólszerzők:
Kehrer(11.), Embolo(28.) ill. Kramaric(78.)
Sárga lapok: Goretzka(68.), Burgstaller(90+.) ill. Schulz(13.), Bicakcic(42.), Vogt(55.)  
Kiállítás: 

Schalke: Fahrmann – Kehrer, Naldo, Nastasic – Schöpf(Oczipka 90+6.), Goretzka, Stambouli, Caligiuri – Embolo(Harit 83.), Di Santo(Pjaca 75,), Burgstaller. Vezetőedző: Domenico Tedesco.

Hoffenheim: Baumann – Bicakcic(Zulj 58.), Vogt, Hübner – Kaderabek, Grillitsch, Amiri(Rupp 67.), Schulz(Zuber 52.) – Uth, Szalai, Kramaric. Vezetőedző: Julian Nagelsmann.