Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: katalán siker után nehéz napok várnak a gigászokra – előzetes

A 24. forduló nyitómeccsén magabiztos katalán győzelem született, a folytatásban pedig még több gól és szoros meccsek várhatóak. Lássuk a programot!

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Péntek este két meglepetéscsapat, a Girona és a Leganes találkozott egymással. Utóbbi úgy tűnik, hogy kezdi megérezni a nem rég végetért kupamenetelést – az akkori durvább meccsterhelés sok energiát kivehetett a keretből. A Getafe és az Eibar ellen sem tudtak betalálni, a baszkoktól ráadásul ki is kaptak, így nem várhatták magabiztosan a mostani meccset sem. Hamar kiderült, hogy a szerencse ezúttal sem nekik kedvez.

A 23. percben egy kezezés után tizenegyeshez jutott a hazai csapat, amit Stuani be is lőtt, így már vezetett is a Girona. Valamivel több, mint 10 perccel később meg tudták duplázni az előnyüket: egy pazar kontra végén Portu bombázott védhetetlenül a kapuba. Innentől lényegében eldőlt a győzelem sorsa, a végeredményt viszont a 85. percben Juanpe állította be egy szöglet után. Ezzel a 3-0-ás sikerrel a Girona a 8. helyre jött fel, a Leganes viszont most maradt a 12.

Girona – Leganes 3-0
G.: Stuani (23. – büntető), Portu (36.), Juanpe (85.)

A további meccsek

Szombaton először a Las Palmas és a Sevilla csap majd össze. Elméletileg a vendégek lesznek majd az esélyesek, de az ő formájukat ismerve, pláne a Kanárik otthonában semmiképp sem szabad biztosra venni a győzelmüket. A Las Palmas mostanában egyre több pontot gereblyézik össze, akár most is benne van egy kis meglepi a részükről. Hasonlóra készülnek az Eibarnál is: a hazai pályán híresen kemény baszk csapat a Barcelonát fogadja, Valverde pedig fél szemmel várhatóan a Chelsea elleni nyolcaddöntőt is figyeli majd. Nyilván lehetőség szerint próbál majd minimális energia befektetésével egy szűk sikert kiharcolni a Barca, de nem lesz könnyű dolguk. Hatalmas szenvedésre van kilátás. Az Alaves és a Depor élt-halál harcot vívnak a kiesés elkerüléséért – utóbbi amúgy nem is áll rosszul, egy győzelemmel kicsit meg is nyugodhatnának akár. A Depor viszont közelít a másodosztály felé, hetek óta nem tudtak nyerni. Így van ezzel a Malaga is, amely utolsó a bajnokságban és a Valenciát fogadja. Természetesen még vendégként is Marcelino együttese az esélyes, ráadásul kötelező számukra a győzelem: egy ponttal előzik csak meg a Real Madridot, így a harmadik hely megtartása számukra a cél.

Vasárnap két rossz passzban lévő csapat, a Real Sociedad és a Levante játszik egymással. Jelenleg egyik sincs kieső helyen, de nem megnyugtató a helyzetük – főleg a hazaiak reménykedhetnek most egy jó eredményben. A forduló rangadóját a Wanda Metropolitanóban játsszák majd: az Atleti a Bilbaót fogadja, Simeone csapata pedig egy fontos lépést tehetne a második hely felé egy jó eredménnyel. A Bilbao hetek óta nyeretlen, nincsenek kirobbanó formában – lebecsülni őket viszont sohasem szabad, bármikor bárki ellen képesek megmutatni magukat. Az élcsapatok közül a Villarreal is idegenben vív majd, ők az Espanyolhoz látogatnak, ám a nap leginkább várt meccse nem az lesz, hanem a Real Madrid sevillai kiruccanása. A Betis képes volt pontokat lopni Zidane-éktól a Bernabeuban, ami jól jelzi az erejüket. Azóta pedig a zöld-fehérek több nagy skalpot is begyűjtöttek, így hazai környezetben erős ellenfélnek tűnnek. A Real viszont a hét közben 3-1-re elverte a PSG-t, így bizonyára nincsenek önbizalom híján a madridi játékosok. Jó kis meccs lesz az.

A forduló zárásaképp a Getafe és a Celta Vigo ütközete szolgál majd. Hétfő este tovább nyújthatja veretlenségi szériáját a Getafe, de a Celta sem panaszkodhat. 2 pont választja el a két csapatot egymástól a táblázaton, hatalmas harc várható.

A 24. forduló további programja:

Szombat
13:00 Las Palmas – Sevilla (Sport 1)
16:15 Eibar – Barcelona (Sport 2)
18:30 Alaves – Deportivo La Coruna
20:45 Malaga – Valencia (Sport 1)

Vasárnap
12:00 Real Sociedad – Levante (Sport 1)
16:15 Atletico Madrid – Athletic Bilbao (Sport 2)
18:30 Espanyol – Villarreal
20:45 Betis – Real Madrid (Sport 1)

Hétfő
21:00 Getafe – Celta Vigo

A tabella állása a forduló előtt:

Képernyőfelvétel (326)

 

A táblázatért köszönet az Eredmenyek.com-nak.!