Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győzelmével bejelentkezett a BL-helyek egyikéért a Milan – videóval

A Serie A 25. fordulójában a vasárnapi játéknap zárásaként két, a táblázaton egymást követő együttes, a Milan és a Sampdoria csapott össze. A hazaianak nem is lehetett más célja, mint a három pont begyűjtése és egyben a genovaiak utolérése a tabellán.

Captureu

Bonucci lesgólja (forrás: twitter.com/acmilan)

A Milan a hétközi bulgáriai túra után jó hangulatban készülhetett a Samp elleni mérkőzésre, Gennaro Gattuso aligha bánja, hogy a visszavágó  lejátszása immár csak formaság lesz. A piros-feketék szakvezetője nem számíthatott Kessié és Kalinic játékára, míg a vendégeknél az egyetlen fontosabb hiányzó a sérüléssel bajlódó Praet volt. Rendkívül jó tempóban kezdte a mérkőzést a hazai gárda, már a 7. percben megszerezhették volna a vezetést, ekkor azonban Viviano remekül védte Rodríguez tizenegyesét. Nem sokat késlekedett azonban a Milan vezető gólja: a 14. percben Calabria beadására Bonaventura érkezett lendületből és magabiztosan lőtt a hálóba (1-0). Az első félidő egyértelműen a Milan dominanciája alatt zajlott, akik csaknem kétgólos előnyben vonulhattak a pihenőre, de Bonucci gólját a játékvezető les miatt – jogosan – érvénytelenítette.

Hasonlóan alakult a második játékrész forgatókönyve is, a hazai támadások közepette a Sampdoria csak alkalmanként lépte át a felezővonalat, de különösebb veszélyt nem jelentettek Donnarumma kapujára, míg a másik oldalon Calhanoglu óriási kapufája érdemel említést. Az utolsó percekben aztán ismét megélénkült a mérkőzés, előbb Calabria dönthette volna el végleg a három pont sorsát, majd Caprari került gólhelyzetbe, de az eredmény végül nem változott. Győzelmével a Milan pontszámban beérte a Sampdoriát a tabellán, és immár csak hét pont választja el őket a BL-szereplést érő negyedik pozíciótól.

Milan-Sampdoria 1-0 (1-0)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza; Vezette: Doveri
Gólszerző: Bonaventura (14.)
Sárga lapok: Bonaventura (71.), ill. Linetty (40.), Ferrari (54.), Verre (79.)

Milan: Donnarumma – Calabria, Bonucci, Romagnoli, Rodríguez – Montolivo (Locatelli 86.), Biglia, Bonaventura – Suso, Cutrone (André Silva 73.), Calhanoglu. Vezetőedző: Gennaro Gattuso

Sampdoria: Viviano – Bereszynski, Silvestre, Ferrari, Murru – Barreto (Verre 54.), Torreira, Linetty – Ramírez (Kownacki 72.) – Quagliarella, D. Zapata (Caprari 54.). Vezetőedző: Marco Giampaolo

A mérkőzés összefoglalója:


(zp)