Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét megnyerte bajnokiját a Napoli; megvan a Benevento harmadik sikere – videóval

Az élvonalbeli olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójának vasárnap délutáni meccseinek egyikén a Napoli is a pályán volt. A hétközben az Európa-liga legjobb 32 csapata közötti odavágón alulmaradt alakulat a ligában újból nyert, így ismét az élen áll. Ezzel egyidejűleg többek között pályán volt még az újonc Benevento, amely harmadik sikerét aratta az élvonalban!

SSC+Napoli+v+Spal+Serie+A+p9Fs0-v8H4_lA Napoli Allan győzelmet érő gólját ünnepelve (forrás: zimbio.com)

A Napoli hétközben a német RB Leipzig csapatát fogadta az Európa-liga kieséses szakaszának első körében. A legjobb 32 közötti párharc odavágóján az idegenben játszó Gulácsiék 3-1-re győzték le az enerváltan és tartalékosan játszó nápolyiakat, akikre így nagy feladat vár jövő csütörtökön Lipcsében, hogy kiharcolják az esetleges továbbjutást. Természetesen arról a meccsről is beszámolunk.

A csütörtöki vereségét követően ismét hazai környezetben játszott ma a Napoli, amely a Serie A 25. fordulójában a Spal-t látta vendégül. A bajnoki esélyese Sarri alakulata volt, amelynek össze kellett kapnia magát a jövő heti El-meccse miatt, valamint azért is, mert ma megnyerte a torinói városi rangadót a Juventus, amely az élre állt. Ez utóbbi miatt nyernie kellett a Napoli-nak, hogy újra az élre állhasson.

Ennek megfelelően kezdte a meccset a nápolyi gárda, hiszen Insigne már a 4. percben kis híján betalált, viszont tizenhatosról leadott lökete a kapufát találta telibe! Két percre rá viszont sikerrel járt a Napoli, és vezetést szerzett, miután Allan váltotta gólra Callejón passzát (1-0)! Nem álltak le viszont ezzel sem a hazaiak, akik a 10. minutumban is betaláltak volna, ám Meret kapus hárította a gólpasszt kiosztó spanyol Callejón löketét. Ezután is nyomott Sarri legénysége, Koulibaly pedig a 13. percben kísérelte meg a gólszerzést, ám lövése mellé ment. A játékrész végén, a 44. minutumban Hamsík is közel járt a gólszerzéshez, de Meret védte a szlovák próbálkozását is, így az első félidőt követően 1-0-s előnynek örülhetett a Napoli. A nápolyiak összesen 12 lövésig jutottak a szünetig, melyből 4 kaput is talált! Ezzel szemben a vendégeknek egy lehetőségük volt, igaz, az is kapura ment, de magabiztosan játszott a Napoli, amely mezőnyben is uralta a játékot.

A nápolyiak az 59. percben igyekeztek folytatni a gólgyártást, ám Mertens próbálkozását hárítani tudta a Spal kapuvédője. Sokat ezután már nem kellett várni arra, hogy megszülessen a Napoli újabb találata. A 63. minutumban az első gólt szerző Allan egy gólpasszt is kiosztott, ugyanis az ő beívelését követően Hamsík fejelte be a vendégek kapujába a labdát! Viszont jött a videóbíró, a visszanézett jelenetek alapján a bíró érvénytelenítette a találatot les miatt, így maradt az 1-0-s állás. A 74. percben Albiol is megpróbálta bevenni a Spal kapuját, de közelről mellé lőtt. A 81. minutumban Insigne is nagy helyzetet hagyott ki, amikor előretörését követően kevéssel a kapu mellé lőtte a labdát. Ennek ellenére győzni tudott a Napoli, még ha szűken is, az eredmény ellenére viszont magabiztosan uralta a meccset a hazai csapat, amely a papírformát érvényesítve újra az élre állt, sikerével pedig hangolódott a csütörtöki, lipcsei Európa-liga összecsapásra.

Serie A, 25. forduló
Napoli – Spal • 1-0 (1-0)
Helyszín: Stadio San Paolo, Nápoly. Vezette: Claudio Gavillucci
Gólszerzők: Allan (6.) ill.
Sárga lapok: Hamsík (65.), ill. Kurtic (40.), Felipe (77.), Costa (83.), Salamon (85.)
Kiállítás:

Napoli: Reina – Hysaj, Albiol, Koulibaly, Rui – Allan, Jorginho (Diawara, 90+1.), Hamsík (Zielinski, 71.) – Callejón (Rog, 87.), Mertens, Insigne. Vezetőedző: Maurizio Sarri

Spal: Meret – Salamon, Vicari, Felipe – Lazzari, Viviani, Schiattarella, Grassi (Floccari, 75.), Drame (Costa, 62.) – Kurtic – Antenucci (Paloschi, 82.). Vezetőedző: Leonardo Semplici


A liga utolsó egyben újonc Benevento a Crotone vendéglátójaként nem kezdte jól ma délutáni bajnokiját, hiszen a hazai csapat már a 11. percben hátrányba került. Ekkor Crociata fejese landolt a kapuban (0-1)! Tíz perccel később Viola tüzelt a túloldalon a kapura, ám Cordaz védett, így ekkor elmaradt az egyenlítés. Azonban a 37. minutumban már sikerült betalálnia a Benevento-nak. A hazaiak egalizáló találata a korábbi helyzetet kihagyó Viola beívelése után esett, Sandro fejesével módosult az eredmény még a szünet előtt (1-1)! A félidő végén Ceccherini újból előnyhöz juttatta volna a vendégcsapatot, ám lövése fölé ment a 45. percben, így a szünethez érve maradt az 1-1-es eredmény.

A Benevento a második játékrészben – akárcsak a szünet előtt – magabiztosan irányított a játékot, és nagy labdabirtoklási előnyben játszott, melynek a 65. percben gólok tekintetében is meglett az eredménye, hiszen ebben is előnybe került az újonc. Viola a tizenhatosról lőtt kapura, majd a labda megpattanva ment be, előnyhöz juttatta tehát a hazaiakat (2-1)! Túlzottan sokáig nem örülhettek viszont az újoncnál, hiszen a Crotone a 72. percben Benali fejese révén egyenlített (2-2)! Ráadásul ezután nagy helyzeteket dolgozott ki a vendég együttes. A 79. minutumban egy szögletet követően Ceccherini fejelt fölé, majd a 83. percben Trotta a hazai kapufát találta el! Viszont a hazaiak nem adták fel, és meg is tudták nyerni a meccset! A 89. minutumban Djimsiti beadását követően Diabate tudott eredményes lenni, ezzel újból a Benevento csapatánál volt az előny (3-2)! A hazai újonc végül tehát meg is nyerte a mérkőzést, ezzel a Serie A-ban harmadjára tudott győzni az immár Sagna-t is soraiban tudó együttes! A Benevento számára így még egy nagy hajrával esetlegesen elérhető lehet az élvonalban való bentmaradás.

Benevento – Crotone • 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Sandro (37.), Viola (65.), Diabate (89.), ill. Crociata (11.) Benali (72.)


Eközben a Bologna a Sassuolo csapatát látta vendégül. A hazaiak korán betaláltak volna, ám a 7. percben Consigli védett Falletti próbálkozásánál. Ám sokat így sem kellett várni, hogy előnybe kerüljenek a bolognaiak. A 12. minutumban Poli volt eredményes (1-0)! A félidő második felében is nagy esélye volt a gólszerzésre a Bologna csapatának, viszont Dzemaili 35. percben kapura lőtt labdáját védte Consigli kapus. Ez azért is volt fontos, mert ezen a találkozón is még a szünet előtt jött az egalizálás, és ehhez a korábbi védés is elengedhetetlen volt. Kevéssel a hazaiak lehetőségét követően Babacar a kipattanót lőtte be, így a 38. minutumban kiegyenlítődött az eredmény, amely már nem változott a fordulásig (1-1)!

A szünet után hamar vezetést szerzett volna a Bologna, viszont Destro lövését az 50. percben hárította Consigli kapus. Babacar ezután 4 perccel már a túloldalon villant, de nem tudott duplázni, és előnyt szerezni a Sassuolo-nak, ugyanis a kipattanót a tizenhatosról mellé lőtte. Ezek után a legvégéig már igazán komoly helyzet nem alakult ki, viszont a hajrában megfogyatkozott a Sassuolo, miután Goldaniga megkapta második sárga lapját a 86. percben. Ezután jó helyről jöhetett szabadrúgással a Bologna, a pontrúgást követően pedig ünnepelhettek is a hazaik, ugyanis Pulgar bevágta a labdát a vendég kapuba, ezzel egyben pedig győzött is Donadoni alakulata (2-1)! Igaz, a végén még egyenlíthetett volna a vendégcsapat, ám Ragusa fejesét hárította Mirante a hosszabbítás 4. percében. Sikerét követően a Bologna megerősítette 13. helyét a tabellán, míg a Sassuolo maradt a 16. pozícióban.

Bologna – Sassuolo • 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Poli (12.), Pulgar (88.), ill. Babacar (38.)
Kiállítás: – , ill. Goldaniga (86.)

Nagy Dávid