Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: Kétgólos előnyt adott le a Lyon – videóval

Nem tudta megközelíteni a dobogósokat a Lyon, amely hiába épített kétgólos előnyt Lille-ben.

2274618-47391150-2560-1440

Győzött ugyan a hét közben Genesio együttese a Villarreal elleni El-meccsen, ám a bajnokságban január 21-e óta hiába próbál három pontot szerezni. Akkor a PSG-t tudta megverni a Lyon, amely egy három mérkőzéses vereségsorozattal a háta mögött utazott Lille-be. Nos, a sorozat ugyan megszakadt, viszont a nyeretlenségi széria folytatódik, pedig nem úgy indult a találkozó, hogy aggódnia kellene az „Oroszlánoknak”. A kezdeményezést az elejétől magához ragadó látogatók több lehetőség mellett kétszer is betaláltak a kiesés elől menekülő piros-feketéknek, akik viszont nem adták olcsón a bőrüket. Alig telt el húsz perc, mikoris Traoré megszerezte a vezetést, majd a szünet előtt nem sokkal kettőre növelte a vendégek előnyét. A krónikához tartozik, hogy a Lille félóra után elveszítette egyik legjobbját, miután El-Ghazit le kellett cserélni. A második negyvenöt percben is szinte az történt, amit a Lyon akart, mégis a házigazdák szépítettek Nicolás Pepe révén. Ezt követően a Lyon előtt is adódtak helyzetek, de a hajrában egy védelmi hibát kihasználtak a hazaiak, megmentve az egyik pontot, amivel elmozdultak a kiesőhelyről, míg a Lyon nem tudta megközelíteni a dobogósokat, így az esti meccsen a Marseille akár hat ponttal is elléphet, ugyanakkor a Lyon nemzetközi szereplésre jogosító pozícióját semmi sem fenyegeti, lévén az ötödik helyen álló Nantes tíz pontos hátrányban követi Fekiréket.

Lille – Lyon 2-2 (0-2)
Stade Pierre-Mauroy; Vezette: Millot
Gólok: N. Pepe (65.), Araujo (81.) ill. Traoré (21., 44.)
Sárga lapok:ill. Rafael (28.), Diakhaby, Fekir (87.), Aouar (90+1.)
Kiállítva: ill.

Lille: Maignan – Edgar Ie, A. Soumaoro (Ponce, 79.), Alonso, Ballo Touré – Thiago Maia (B. Soumare, 73.), Amadou – El-Ghazi (Araujo, 30.), Mendes, N. Pepe – Mothiba. Vezetőedző: Christophe Galtier

Lyon: Lopes – Rafael (Mendy, 73.), Diakhaby, Morel, Marcal – Ferri (Aouar, 79.), Tousart, Ndombele (Fekir, 85.) – Traoré, Diaz, Depay. Vezetőedző: Bruno Genesio

https://www.youtube.com/watch?v=4r1t3WkOIyo

A forduló korábbi eredményei:
Monaco – Dijon 4-0
PSG – Strasbourg 5-2
Troyes – Metz 1-0
Montpellier – Guingamp 1-1
Caen – Rennes 2-2
Angers – St. Étienne 0-1
Amiens – Touluse 0-0
Nice – Nantes 1-1

Később játszák:
Marseille – Bordeaux

~GS~