Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Több párharc is elmaradt, ahogyan téli bajnok sincsen még

Csak az A ligában bonyolítottak teljes fordulót a Footgolf Match Play League szerdán befejeződött, hatodik fordulójában. Több mérkőzés is elmaradt, valamint megvan a B liga két kiesője. Íme egy kis footgolf körkép, avagy menet közben a Winter Footgolf Tour (téli bajnokság) hétvégi forulója, amely a bajnoki címről is dönthetett volna az időjárási körülmények miatt elmaradt. 

6kör_eredmények

1A kilenc játékhétből álló, első ízben kiírt match play bajnokság hatodik körének lejátszása után szinte még semmi sem dőlt, ami a ligák bajnoki címeit, feljutó és kieső helyeit illeti, csak a B ligában biztos, kik azok, akiknek idő előtt be kellett fejezniük a sorozatot.

Érdekel a footgolf? Hallottál róla és kipróbálnád? Hazánkban immáron egyre több pályán és régióban van erre lehetőség. Mutatjuk a részleteket és az elérhetőségeket jobb oldalt az “adatlap kártyán”.

Ha pedig szeretnél többet megtudni a sportról, nézd meg a sportágat bemutató videón(KATT)!

Az A ligában Bacskai Bence legutóbb elszenvedett, első veresége után visszatalált a győzelem útjára – Balázsi Csaba legnagyobb bánatára. Pedig utóbbi kezdte jobban találkozójukat (1-0 az első szakaszon), de Bacskai a négyesen egyenlített, az ötösön fordított, féltávnál pedig már 4-1-re vezetett. Hét lyukkal a vége előtt már négy pont volt az előnye, ami a 16. után kettőre olvadt, de Balázsi nem tudta az utolsó két szakaszt kevesebb lövésből befejezni, így Bacskai kaparintotta meg a győzelmet (5-3), és továbbra is vezet a legmagasabb osztályban.

Podusil György jött fel a második helyre Gelencsér Gábor legyőzésével. Gyors ütésváltás után három szakaszt követően 1-1-re álltak, és így is fordultak rá a 11-es szakaszra. Ekkor még semmi sem utalt arra, nagy különbségű Podusil siker van születőben. A BFGT játékosa azonban a hátralévő nyolc szakaszon hatszor diadalmaskodott, 7-1-re nyerve a rangadót, megelőzve ezzel az ugyanolyan mérleggel rendelkező Gelencsért.

Papp Péter nagyon bekezdett Lengyel Béla ellen, három szakaszgyőzelemmel nyitott, és „félidőben” is kettővel ment (4-2). A tízes és tizenegyes lyukat is nyerve már négy pont volt a fórja, ami ugyan eggyel csökkent a folytatásban, de mivel Lengyel nem tudott újabb szakaszt nyerni, Papp örülhetett a végén – még a 17. szakaszt is behúzva – 8-4-es győzelmének.

Simonyi Gábor jobban kapta el a rajtot Flink János elleni mérkőzésén, az első hat etapon négyszer is jobb volt (Flink egyszer, 4-1), utóbbi azonban a hetest és kilencest nyerve minimalizálta hátrányát féltávnál. A 13-as lyuk után ikszre állt a találkozó (5-5). Erről az állásról Simonyi billentette ki a derbit a 15. szakaszon, ami után Flink azonnal egyenlített. Nem is dőlt el a csata „rendes játékidőben”, a háromszakaszos szétlövésben pedig csupán egyetlen lövés döntött a legvégén Simonyi javára.

Kókai Ferenc fontos sikert könyvelhetett el a kiesés elkerülésért vívott harcban. Jól is kezdett a két utóbbi meccsét sikerrel abszolváló Czirbus Tamás ellen, és három szakasz után 2-0-ra, majd Czirbus szépítése után rákapcsolva a tízes lyuk után már 5-1-re meglépett. Többször viszont nem tudta kevesebb rúgásból befejezni a szakaszokat, Czirbus viszont háromszor is. A 17.-en minimalizálta hátrányát (4-5), mivel azonban az utolsót egyaránt négy lövésből fejezték be, Kókai szerezte meg a győzelmet.

Névtelen-1

A B ligában Bogár Krisztián továbbra is verhetetlen. Esélyeshez méltóan kezdett Nagy Balázs ellen (2-0 két szakaszt követően), és bár Nagy nyerte a negyedik etapot, kilenc lyuk megjátszása után már 5-1 volt az állás. Mivel a 10-12-es között mindhármat Bogár nyerte, hat szakasszal a vége előtt 8-1-es vezetésnél már el is dőlt a győztes kiléte. Nagy még tudott nyerni két szakaszt, de az utolsó szót Bogár mondta ki 3-0-s szériával lezárva a találkozót (11-3).

Albert László zsinórban második győzelmét aratta, ezúttal klubtársa, Pap Ferenc ellen. 1-1 szakaszgyőzelemmel vágtak bele a csatába, és ugyan Pap kétpontos előnybe került a hetedik lyuk után, a „félidőben” már 3-3 volt az állás. Ez pedig csak a 13. etapon változott, de ekkor Albert egymás után kettőt is nyerve némileg elhúzott. Pap nem tudott közelebb férkőzni, Albert pedig a hajrában még kettőt nyerve 7-3-ra tudott nyerni.

Cziffra Zoltán betegség miatt nem tudott kiállni Hinora Ferenc ellen, Kálló István sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot Sain Antal ellen, míg Takács Attila nem állt ki Mayer Zoltán ellen.

Takács Attila harmadik mérkőzését adta fel, ezzel a szervezők kizárták őt a bajnokságból a versenykiírás idevonatkozó rendelkezése értelmében. Kálló István eddig két mérkőzést volt kénytelen kihagyni, mivel azonban januári műtétje után még hónapokig harcképtelen lesz, jelezte a szervezők felé, fel kell adnia a további küzdelmeket. A szervezők a labdajátékoknál bevett szokást alkalmazva zárta ki a két játékost, és minden eddigi eredményüket, valamint mérlegüket eltörölte. A kizárt játékosok eddig lejátszott eredményei (eredmény és pontkülönbség) a bajnokságban résztvevő valamennyi játékosnál is törlésre kerültek, és a kizárt játékosok a liga utolsó helyére kerültek, azaz biztosan ők lesznek a B Liga kiesői. A döntés értelmében – ennek meghozatalában Hinora Ferenc érintettsége miatt nem vett részt – megváltoztak a mérlegek, és a liga nyolcszereplősre csökkent. A hátralévő fordulókban, amikor a játékosok Kállóval vagy Takáccsal mérkőztek volna, szabadnaposak lesznek. A két játékos a kizárás miatt a tavasszal induló következő match play bajnokságban legfeljebb a C ligában indulhat.

A C ligában Varga Gábor újabb skalpot szerzett, igaz, ehhez nem kellett megizzadnia, mert Becsei András nem állt ki az éllovas ellen. Így jutott győztes meccshez Ujszászi Balázs is, aki így a most második mérkőzését feladó Varró Jenő ellen nyert.

Jelenleg Zakar János áll még feljutó helyen, ehhez nagyban hozzájárult negyedik győzelme, amit Lévai Richárd ellen könyvelhetett el. Jól is kezdett a győzelem nélkül álló Lévai ellen, hét szakasz után 4-0-ra vezetett, ellenfele a 9. szakaszon szerezte első pontját. A tizedik lyuk után már 5-1 volt az állás, de ekkor Lévai robbantott és a következő négyből hármat nyerve szorossá tette a csatát (5-4). Kettővel a vége előtt is csak egy pont volt a különbség (6-5), ám a 17. etapot egy rúgással kevesebből fejezte be Zakar, aki ezzel 7-5-re meg is nyerte a találkozót.

Bodócs András győztes szakasszal kezdett Sipőcz Béla ellen, de ekkor még nem utalt semmi a későbbi nagyarányú sikerére, hiszen riválisa azonnal egalizált. A nyolcadik szakaszon is csupán egy pont volt közöttük (3-2 Bodócsnak), de a 9. és a 15. lyuk között csak Bodócs nyert szakaszt (hatot is), eldöntve ezzel a mérkőzést, ami végül 10-3-ra végződött.

A hetedik fordulót február 20-28. között rendezik a Kisorosziban található Magyar Golf Club pályáján.

7kör_párosítás