Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Conte védőjét dicséri

Antonio Conte a Chelsea menedzsere a kedd esti Barcelona elleni BL nyolcaddöntő után nyilatkozott a csapat teljesítményéről.

andreas-christensen-chelsea_18c1ip6idtegk1wze696chrp15

A találkozó, ahogy arról mi is beszámoltunk 1-1-es döntetlennel végződött, ahol a barcelonaiak gólját egy balul sült Andreas Christensen passz előzte meg. Ennek ellenére az olasz mester nagyon elégedett a fiatal védőjével:

“Úgy gondolom, hogy Christensen teljesítménye nagyon jó volt, sőt hihetetlenül jó. Emberek egy még csak 21 éves játékosról beszélünk.”

“Elég jó volt ahhoz, hogy pályára lépjen ezen a mérkőzésen ezzel a személyiséggel és érettséggel. Emiatt nagyon boldog vagyok. Ő volt az egyik legjobbunk a mérkőzésen.”

“Úgy érzem, hogy Christensen teljesítménye top szint volt és emiatt nagyon hálás vagyok.”

A hiba ellenére a dán védő, ahogy azt Conte is említette nem nyújtott rosszat a pályán, egy ilyen horderejű ellenféllel szemben. Az pedig már a sors fintora, hogy lehet, hogy ennek az egy hibának köszönhetően a Chelsea búcsúzik a BL-től az idei szezonra.