Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Emery: “Elképzelni sem tudják, hogy mi vár majd rájuk Párizsban!”

A Paris Saint-Germain trénere, Unai Emery üzenetet intézett a párizsiak szurkolóihoz, és persze a Real Madridhoz a közelgő Bajnokok Ligája visszavágó előtt.

(Kép: goal.com)

Mint ismert a PSG 3:1-es hátrányból, nehéz, ám nem feltétlenül reménytelen helyzetből várja a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő március 6-ai visszavágóját. A párizsiak addig játszanak még két nagy francia rangadót az Olympique Marseille együttesével (előbb hétvégén a bajnokságban, aztán február utolsó napján a kupában, egyaránt hazai pályán – a szerk.)
A PSG trénere Unai Emery ezen kulcsfontosságú meccsek apropóján üzent a szurkolóknak és persze a riválisoknak.

“A legtöbb meccsünkön idén igazoltuk, hogy milyen erősek is vagyunk! Ez különösen igaz hazai pályán! A Parc des Princes még nagyobb erőt ad a számunkra, ezt bizonyítja a hazai pályán megnyert 17 meccsünk is!

A Marseille és a Real Madrid azt tudja, hogy Párizsba kell pályára lépniük, arra azonban már nem igazán tudnak felkészülni, hogy mi is várja majd őket!

Nagy mérkőzések várnak ránk. Az ilyen találkozókon azonbanmég motiváltabbak és még elkötelezettebbek vagyunk. Mindenünket beletesszük ezekbe a mérkőzésekbe, és még csak gondolni se fogunk arra, hogy mi történt a múltban, vagy mi történhet a jövőben. Maximálisan az aktuális 90 percre és a jó eredményre koncentrálunk majd! Illetve még arra, hogy a Parc des Princes az otthonunk, amelyet védelmeznünk kell.

Február 25-e és 28-a, valamint március 6-a fontos dátumok, amelyek a PSG történetének részét képezik majd!

Allez Paris!”

Írta az érezhetően izgatott Emery mester saját honlapjára.