Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kiütéses vereséget szenvedett U19-es válogatottunk

Szerda délben barátságos felkészülési mérkőzést vívott egymással Magyarország és Portugália U19-es csapata. Ez volt az utolsó próba az elitkör előtt.

Kép: MLSZ

Kép: MLSZ

U19-es válogatottunk még az ősszel harcolta ki az elitkörbe jutást, miután Máltát és Szlovéniát megelőzve Hollandia mögött a második helyen sikerült továbbjutni a csoportból. A folytatásra Szkopjéban, Macedóniában kerül sor márciusban, ahol a magyar fiatalok a házigazdák mellett Lettországgal és Angliával csapnak majd össze – onnan már csak egy csapat juthat ki a finnországi Eb-re.

Németh Antal együttese idén már játszott egyszer Görögország ellen, a mostani, Portugália elleni meccs pedig az utolsó próba volt a soron következő tétmeccsek előtt. Fontos megjegyezni, hogy a szakmai stáb kilenc játékost volt kénytelen nélkülözni, vagyis erősen tartalékosan álltunk ki a világelitbe tartozó Portugálok ellen. A meccs előtt Németh Antal azt mondta, sokan a bő keretből most bizonyíthatják rátermettségüket.

Az eredményből kiindulva úgy tűnik, nem volt túl sikeres ez a próbálkozás. A félidőben még csak egy góllal vezettek a Portugálok, a fordulás után aztán megnőtt a különbség és fiaink sajnos súlyos vereséget szenvedtek. A vége 4-0 lett nem ide – reméljük, a selejtezőkig sikerül majd talpra állniuk a fiúknak.

Portugália – Magyarország 4-0 (1-0)

Magyarország: Varga Ádám – Krebsz Máté, Csóka Dániel, Takács Zsombor, Berdó Máté – Stoiacovici Dávid, Tiefenbach Dániel, Kiss Bence – Bencze Márk, Torvund Alexander, Kiss Tamás