Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: “A Bajnokok Ligája a legjobb 8 között kezdődik!”

José Mourinho érdekes megjegyzéssel hangolódott csapata szerda esti Sevilla elleni Bl-nyolcaddöntőjére, miközben Alexis Sánchezről is ejtett pár szót.

(Kép: mirror.co.uk)

A Bajnokok Ligája José Mourinho szerint is különleges sorozat. Mégpedig olyannyira, hogy a portugál szerint Alexis Sánchez Mancehsterbe igazolását is meghatározhatta. “Van egy új játékosunk, Alexis Sánchez személyében. Lehet, hogy várhattunk volna rá a nyárig, de úgy döntöttünk, hogy már most szerződtetjük. Úgy éreztük, szükségünk van rá, a Manchester Unitednek szüksége van Alexis Sánchezre. A Bajnokok Ligájában játszunk, ez pedig biztos vagyok benne, hogy Alexis számára is vonzónak bizonyult, hiszen a korábbi csapatával nem játszhatott a sorozatban. Ahogy az egész csapat, úgy Alexis is a legjobbak ellen akart futballozni, egy olyan csapatban, amely a Bl-ben érdekelt.” – Boncolgatta kicsit Mourinho a chilei klasszis szerződtetését.

A portugál tréner sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy hová helyezné csapata Bl-reményeit. “Megnyertem a Bajnokok Ligáját a Portóval, és megnyertem az Interrel. Először egy nagyon fiatal és tapasztalatlan csapattal, majd egy olyan gárdával, ahol már inkább 30-on túli játékosuk futballoztak, minden rutinnal felvértezve, de nem túl sok sikerrel a hátuk mögött. A mostani Manchester United úgy gondolom valahol az előbbi két csapatom között áll, hiszen vannak tapasztalt játékosaink, ám vannak akiknek jóval kevesebb a rutinjuk. Mindig is azt mondtam, hogy a Bajnokok Ligája a negyeddöntőknél kezdődik, nem pedig a legjobb 16 között. Ezen a ponton ugyanis még nagyon hosszú út áll előtted, így előttünk is. Amikor egy csapat eljut a negyeddöntőbe, már elkezdhet bizakodni. Különösen akkor, ha mondjuk nem számít favoritnak, ahogy mi sem számítunk annak. A negyeddöntőkben azonban már elhiheted, hogy minden lehetséges!” – Így az MU menedzsere.

A Sevilla – MU találkozót 20:45-től az M4 Sport élőben közvetíti!