Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Valverde: “Jó eredményt értünk el!”

Az FC Barcelona vezetőedzője Ernesto Valverde, ha nem is maximálisan, de elégedettnek tűnt csapata Chelsea elleni 1:1-es döntetlenjét követően.

(Kép: fcbarcelona.com)

A brazil Willian vezető találata miatt, ha nem is minden úgy alakult, ahogy azt Ernesto Valverde és a Barca eltervezte, csalódottak mégsem lehetnek a katalánok. A Barca trénere sem bánkódott a 90 perc után. “Pozitívnak értékelem az első meccset.” – Kezdte értékelését Valverde.

” Két nagyon különböző stílusú csapat találkozott. Kontrollálni akartuk a találkozót, birtokolni a labdát, és ott tartani minél többet a térfelükön. Ezzel szemben ők megpróbáltak meglepni bennünket a kontráikkal. A találkozó vége felé már túl sok játékos tömörült a térfelükön, és talán hiányzott belőlünk némi kreativitás is.” – Folytatta a korábbi Bilbao-edző.

“Willian eltalálta a kapufát is, a gólja előtt azonban mi domináltunk, bár nem igazán tudtunk helyzetbe kerülni. Tetszett, hogy a hiba és a bekapott gól után visszajöttük a mérkőzésbe. Fontos lett volna, hogy előnyből várjuk a visszavágót, de nem feltétlenül ez lesz a döntő! Úgy gondolom, az, hogy gólt tudtunk szerezni, nem kedvez a Chelsea-nek a visszavágóra nézve. A Camp Nouban is hűek lesznek a saját stílusukhoz, ugyanakkor fel kell készülnünk arra, hogy képesek változtatni is, főleg, ha számukra nem megfelelően alakul majd a találkozó.” – Tekintett kicsit előre Valverde mester, majd arról is beszélt hogy miért jelölte Paulinhot a kezdőbe, a már egészséges Ousmane Dembéle előtt.

“Paulinho sokat segített nekünk már eddig is a szezonban. Dembéle is megszenvedett volna azzal, hogy kevés helye van. Paulinho-nak nem volt túl jó meccse, ezért lecseréltem őt, de ettől még fontos játékosa a csapatnak, hiszen például amikor helyzetbe kerül, általában nem is hibázik.” – Zárta összegzését Valverde.