Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszavonult és ügyvédnek áll a Lazio és a Juventus egykori játékosa

Játékospályafutása után sok futballista küzd a nagy kérdéssel, a “hogyan továbbal”, hiszen azok, akiknek nem sikerül valamilyen szinten megragadniuk a labdarúgás világában, megfelelő képzettség hiányában könnyen a céltalanság mezején találhatják magukat, nemegyszer a káros szenvedélyek világába menekülve…

uid_116e74bdd04.580.0

A Lazio játékosaként 2007-ben a Real Madriddal is megmérkőzött (forrás: uefa.com)

Vannak persze üde kivételek is, példaul a visszavonulását a napokban bejelentő Guglielmo Stendardo. Az olasz játékos neve nem feltétlenül cseng ismerősen minden futballszerető számára, pedig 20 éves profi pályafutása során megfordult a Napoli, a Sampdoria, a Salernitana, a Catania, a Perugia, a Lazio, a Juventus, a Lecce, újra a Lazio, az Atalanta és végül a Pescara színeiben, emellett az U20-as korosztályig bezárólag többször pályára lépett a korosztályos olasz válogatottakban is.

A saját elmondása szerint pályafutása legszebb éveit a Lazionál eltöltő Stendardo egyetlen nagyobb sikere a 2009-es Olasz Szuperkupa-győzelem, de büszkén emlékszik a fővárosiak színeiben játszott 2007-2008-as BL-szezonra is.

Stendardo 2008-ban szerzett jogi diplomát, majd négy évvel későbbi sikeres államvizságja után ügyvédi minősítést szerzett. A Pescarából visszavonuló védő saját jövőjét természetesen a jogi pályán képzeli el, elmondása szerint a futballisták jogait szeretné védeni, kombinálva így egykori és jelenlegi szakmáját.

(zp)