Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Monacónak három gól sem volt elég a győzelemhez – videóval

A Ligue 1 27. fordulójában az AS Monaco azért küzdött, hogy zsinórban negyedik meccsét is megnyerje, ezzel megtartva második helyét a tabellán. 

Három gól sem volt elég (Fotó: twitter.com)

Remekül kezdte a találkozót a Monaco. A 8. percben Baldé három embert is megbolondított, így az üresen maradt Lopesnek nem volt nehéz dolga (0-1). A hazaiak válasza már az első félidő közepén megszületett. Sylla a bal szélen futott el, majd a középre tett labdáját nem tudták eltakarítani a védők. Sangaré viszont jókor volt jó helyen, Subasic tehetetlennek bizonyult (1-1). A hercegségiek dolgát tovább nehezítette, hogy Baldé Keitát sérülés miatt le kellett cserélni még az első félidőben. A második játékrészt is góllal nyitotta a Monaco. A 47. minutumban Jovetic kapufáját követően Lopeshez került a játékszer, aki kegyetlenül kilőtte a felsőt (1-2). A vendégek végig uralták találkozót, minél több gólt próbáltak bepasszírozni ellenfelüknek. Ami nem jött össze Joveticnek a második félidő elején, az összejött a  72. percben. A tizenhatoson belül hozzákerült a laszti, és bár az első lövését védeni tudta Lafont, másodjára már nem hibázott a montenegrói csatár (1-3). A mérkőzés vége előtt tíz perccel, tizenegyeshez jutott a Toulouse. Sanogo ollózni próbált, ám Glik megakadályozta ebben. A büntetőt Delort magabiztosan értékesítette (2-3). Három perccel a vége előtt jött a slusszpoén. A hazaiak fejvesztve támadták, és ennek meg is lett a haszna. A 87. percben Delort ívelt középre, majd Sanogo egy fordulásból passzolt a kapuba (3-3). Több gól nem született, így megszakadt a Monaco győzelmi szériája.

Toulouse – AS Monaco 3-3 (1-1)
Helyszín: Stadium Municipal; Vezette: Benoit Millot
Gólszerzők: Sangaré (24.), Delort (78.), Sanogo (87.) – ill. – Lopes (8., 47.), Jovetic (72.)
Sárga lapok: Delort (85.) – ill. – Lemar (83.), Fabinho (91.), Jovetic (92.)
Kiállítva: – ill. –

Toulouse: Lafont – Yago, Diop, Amian, Moubandje – Sangaré, Cahuzac, Imbula (Corentin Jean 78.) – Mubele (Delort 63.), Sanogo, Sylla (Blin 63.). Vezetőedző: Michael Debeve

Monaco: Subasic – Sidibe, Glik, Jemerson, Raggi – Fabinho, Tielemans (Ghezzal 46.), Moutinho, Lopes (Diakhaby 89.), Lemar – Keita (Jovetic 42.). Vezetőedző: Leonardo Jardim

A találkozó összefoglalója:

https://youtu.be/QGuTXbaIfn0

Mihók Richárd