Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Amikor a Vasas 100 ezer néző előtt legyőzte a Real Madridot

Tegnap volt 60 éve, hogy a Vasas az Ajax kiejtésével bejutott a Bajnokok Ligája, pontosabban a sorozat jogelődje a BEK 1957/58-as kiírásának legjobb négy csapta közé. Manapság sem a pályán, sem pedig a lelátón nem jegyez a magyar futball hasonló sikereket, csapataink általában már a csoportkör előtt elhasalnak. De hogyan is menetelt Európa legjobb négy csapata közé a Vasas az 1957/58-as kiírásban. Röviden felelevenítjük…

vasaswallpaper

Akkoriban a BEK-ben még nem volt csoportkör, egy selejtezős párharc után a csapatok oda-visszavágós rendszerű egyenes kieséses szakaszban találták magukat a legjobb tizenhat között. A magyar bajnok Vasast a bolgár rekordbajnok CSZKA Szófia jogelődjével, a CDNA Szófiával sorsolták össze. Bulgáriában kikaptunk 2:1-re, azonban visszavágón szó szerint kiütötték az angyalföldiek ellenfelüket. Csordás Lajos mesterhármast szerzett, Bundzsák Dezső pedig mindkét meccsen betalált. A budapesti visszavágó első gólját a vendégek jegyezték, onnan sikerült a fordítás.

CDNA Szófia – Vasas 2:1
Vaszli Levszki Nemzeti Stadion: 50000 béző
G: Milanov (2., 38.), ill. Bundzsák (53.)

Vasas – CDNA Szófia 6:1
Népstadion: 30000 néző
G: Csordás (35., 38., 51.), Berendy (48.), Bundzsák (68.), Szilágyi (89.), ill. Panajotov (25.)

Továbbjutott: a Vasas 7:3-as összesítéssel

A nyolcaddöntőben aztán a svájci bajnok Young Boys volt az ellenfél. A Vasas idegenben kezdett és ezúttal sem tudott nyerni, viszont Csordás Lajos utolsó percben jegyzett gólja reményt adott a visszavágóra, melyet nem övezett túl nagy érdeklődés, de még így is többen voltak kint a Népstadionban, mint a komplett hétvégi fordulóban az NB I tavaszi nyitányán. A visszavágón aztán sikerült legyűrni a svájciakat, Csordás korai duplájára már csak a hajrában tudott felelni a Young Boys. Két párharc után a Vasas csatára Csordás Lajos 6 góllal vezette a góllövőlistát.

Young Boys – Vasas 1:1
Stade des Charmilles: 20000 néző
G: Wechselberger (7.), ill. Csordás (89.)

Vasas – Young Bosy 2:1
Népstadion: 20000 néző
G: Csordás (8., 12.), ill. 

Továbbjutott: a Vasas 3:2-es összesítéssel

28276247_782308455296569_4585010960805400053_n

 

Következett az Ajax, a megmérettetés pedig nem indult jól. Az amszterdamiak az odavágó első félidejében már 2:0-ra vezettek hazai környezetben, amikor jött Bundzsák és duplájával a második játékrészben egyenlített. A mérkőzés visszavágóját 1958. február 26-án rendezték, ennek évfordulója tegnap volt 60 esztendeje. A Népstadionban 70 ezer szurkoló foglalt helyet, a Vasas pedig hasonlóan jól kezdett, mint a Young Boys elleni visszavágón. Még tíz perc sem telt el és már 2:0 volt az állás. Bundzsák a visszavágón is betalált, a magyar bajnok pedig az első félidőben eldöntötte a meccset. Csordás is eredményes tudott lenni, a szünetig kialakult a 4:0-ás végeredmény.

A Népsportban másnap így vezették fel a továbbjutást – “A meccs előtt a közönség gyásztisztelgéssel adózott a Manchester United tragikusan elhunyt játékosai emlékének. A gyászszünet végén viharos “Hajrá, Vasas!” buzdítással indult a küzdelem.”

Ajax – Vasas 2:2
Olimpiai Stadion: 35000 néző
G: Ouderland (31., 42.), ill. Bundzsák (73., 82.)

Vasas – Ajax 4:0
Népstadion: 70000 néző
G: Bundzsák (7.), Szilágyi (9., 39.), Csordás (29.), ill.

Továbbjutott: a Vasas 6:2-es összesítéssel

Vasas - Real 1958

Az elődöntőben aztán következett a címvédő Real Madrid, mely hazai környezetben 120 ezer néző előtt fogadta a Vasast. Alfredo Di Stefano ellenállhatatlan volt, mesterhármasával pedig el is döntötte a párharcot. A visszavágóra a 4:0-ás vereség ellenére csordultig megtelt a Népstadion, 100 ezren voltak kíváncsiak a két csapat összecsapására, bízva a csodában. A Vasas 1958. április 16-án Bundzsák és Csordás góljával legyőzte a Real Madridot, népünnepélyt kerekítve ezzel Budapesten, ám a továbbjutáshoz ez kevés volt.

Real Madrid – Vasas 4:0
Santiago Bernabeu Stadion: 120000 néző
G: Di Stefano (9., 42., 50. – büntető), Marsal (46.), ill.

Vasas – Real Madrid 2:0
Népstadion: 100000 néző
G: Bundzsák (25.), Csordás (53. – büntető)

Továbbjutott: a Real Madrid 4:2-es összesítéssel

A fináléban végül a Real Madrid hosszabbítás után 3:2-re legyőzte a brüsszeli Heysel Stadionban az AC Milant. Alfredo Di Stefano betalált és ezzel 10 góllal a sorozat gólkirálya lett megelőzve a 9 gólos Crvena Zvezda játékost Bora Kosticot. A góllövőlista harmadik helyén a 8 gólig jutó Csordás Lajos végzett, a negyedik legeredményesebb labdarúgó pedig Bundzsák Dezső lett 6 találattal.

Szerző: Őszi Ádám