Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekstraklasa: arcpirító Legia vereség – Oda a bajnoki cím? – videóval

Teljesen megérdemelt vereséget szenvedett tegnap saját közönsége előtt a Legia Varsó. Nikolics Nemanja egykori klubja -15 fokban fogadta félház előtt a velük azonos pontszámmal álló Jagielloniát.

legiaVSjagiellonia001

Az elképesztő hideg ellenére a hazai szurkolók űzték a varsóiakat, ám a korábbi Arsenal-sztár, Eduardo már az első percekben megmutatta, hogy mire számíthatnak az este folyamán: pontatlanság, fegyelmezetlenség. A hazaiak rengeteg fegyelmezetlenséggel játszották le a 90 percet, arról nem is beszélve, hogy végül mindössze kilenc emberrel fejezték be a bialystokiak elleni derbit.

Ugyanis ahelyett, hogy a hazaiak a vezetést szerezték meg, a játékvezető többek között a VAR-ral kisegítve előbb a már 34 éves, de mégis alapembernek számító újfiút, Domagoj Antolic-ot (13. perc), majd a hajrában második sárgával Marko Vesovic-ot állította ki. A két piros között pedig a Jagiellonia köszönte szépen, és szerzett két gólt.

Győzelmével a Jagiellonia hárompontos előnyre tett szert a tabella élén, és tovább iparkodhat története első bajnoki címére a Lotto Ekstraklasaban.

Legia Varsó – Jagiellonia Bialystok 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Novikovas (44. perc-büntetőből), Swiderski (88.)
Kiállítva: Antolic (13. perc), Vesovic (90+2.), ill. –

A meccs góljai:

https://www.youtube.com/watch?v=8eXC3zQn2R0

A bajnokság állása:

ekstra001

Balogh József