Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gattuso: “Nem kirándulni megyünk Londonba…”

Meglepően sima, 2-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Milan együttese az Európa-liga nyolcaddöntőinek talán legjobban várt összecsapásán az Arsenal ellen. Az “ágyúsok” ezzel a Milan 13 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát szakították meg.

3b33d01cf0db150d4a4192cc9a5c259f-0177-k5zG-U25078983854117C-620x349@Gazzetta-Web_articolo

(forrás: ansa.it)

Gennaro Gattuso persze nem lenne Gennaro Gattuso, ha feltett kézzel készülne a március 15-én esedékes londoni visszavágóra: “Még nincs vége, de nagyon nehéz lesz. A fociban soha nem lehet tudni, az biztos, hogy nem kirándulni megyünk majd Londonba. Mi vagyunk a Milan, mindig tisztelnünk kell a csapat színeit, a történelmét. Az Arsenal bebizonyította, hogy jobb nálunk, de mi is sokat hibáztunk, magamat beleértve. Igaz, hogy nem túl fényes időszak áll mögöttük, de attól még nagyon jó csapat.”

Kollégája, Arsene Wenger meglehetősen nyugodtan nyilatkozott: “Végre olyan eredményt értünk el, amire szükgésünk volt és amit mindenki el is várt tőlünk. Ideje volt végre mindannyiuknak reagálnunk, ez most végre sikerült, ráadásul nagyszerű játékkal. Az eredmény önbizalmat ad, de még nem jutottunk tovább. Amikor fontos mérkőzéseink vannak, mindig össze tudjuk szedni magunkat.”

(zp)