Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli után immár az Ajaxban sem hajlandó pályára lépni a német támadó

A januári átigazolási időszak egyik rejtélye Amin Younes esete volt a Napolival: az olasz sajtó gyakorlatilag tényként kezelte a játékos megszerzését az Ajax gárdájától, ő maga is lelkesen nyilatkozott a dél-olasz klubhoz való igazolása kapcsán

gettyimages-644253616-630x415

(forrás: goal.com)

Younes annak rendje és módja szerint meg is érkezett Nápolyba, viszont az átigazolási időszak zárultával a játékosnak egyszerűen nyoma veszett. Az első hírek arról szóltak, hogy Younes családi okokra hivatkozva kérte a Napolit, engedjék vissza Hollandiába a szezon végéig. Pár héttel később azonban egyes források arról kezdtek cikkezni, a családi szál csak ürügy volt, az igazság pedig az, hogy Younes egyáltalán nem volt elragadtatva a Nápolyban és a Napoli edzőközpontjában látottaktól, így aláírt szerződése ellenére egyszerűen visszaszökött Hollandiába.

A Napoli vezetősége az elmúlt hetekben nem tett túl sok megnyilatkozást az ügyben, mindössze annyit ismételtek, hogy a játékos érvényes szerződést írt alá a klubbal, így nyártól mindenképp a Napoli kötelékébe tartozik majd.

Az Ajaxhoz való visszatérése óta Younes nem kapott túl sok játéklehetőséget, a meglehetősen kuszának tűnő eset legújabb fejleménye pedig az, hogy a jelek szerint a német támadó immár az amszterdamiak színeiben sem hajlandó pályára lépni, legalábbis erről tanúskodik a vasárnapi Ajax-Heerenveen mérkőzés jelenetsora, amikor is a csapat vezetőedzője, Erik ten Hag jelzett a játékosnak, hogy hamarosan be kell állnia, Younes azonban zavartan mosolyogva nem élt a lehetőséggel.

Ten Hag a következőképp kommentálta az esetet: “Remek edzőmunkáját díjazva szerettem volna pályára küldeni, de ő ezt visszautasította…” Természetesen a játékos viselkedése nem maradt büntetlenül: Younesnek két hétig az Ajax utánpótlás csapatával kell edzenie.

Az ominózus jelenetsor:


(zp)