Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ifi BL: Elődöntős a Barca és a Porto!

Az UEFA Youth League, tehát az Ifjúsági (U19-es) Bajnokok Ligája mezőnye már a negyeddöntőket tapossa, pontosabban az FC Barcelona és a Porto már ott van a legjobb négy között. Az elődöntős párharcok párosítása holnap estére már ismert lesz.

Teljes képernyő rögzítése 2018. 03. 13. 195505

Barcelona – Atletico Madrid 2:0
G: Marques Mendez (25.), Collado (42.), ill.

Spanyol rangadót nyert, némi mezőnyfölényben játszott, a kapura pedig sokkal veszélyesebb volt az FC Barcelona U19-es csapata, mely az első játékrészben lőtt két góllal továbblőtte magát a legjobb négybe.

Tottenham – Porto 0:2
G: – ill. Skipp (30.-öngól), Irala (40.)
Kiállítás: Marsch (90+5.), ill.

Hiába az enyhe mezőnyfölény, a helyzeteivel a Porto sáfárkodott jobban, mely szintén az első játékrészben eldöntötte a meccset. A Spurs egy szerencsétlen öngólt is vétett, végül pedig tíz emberrel fejezték be a meccset a londoniak, akik csakúgy mint a felnőtt csapat búcsúztak a legrangosabb sorozattól.

További negyeddöntős párharcok

2018.03.14. 14:00 Manchester City – Liverpool
2018.03.14. 16:00 Real Madrid – Chelsea

Az elődöntő párosítása

Barcelona – Manchester City/Liverpool
Porto – Real Madrid/Chelsea

Amennyiben a Real Madrid túljut a kétszeres győztes Chelsea fiataljain, valamint legyőzi a Porto csapatét, a másik ágon pedig diadalmaskodik az FC Barcelona, abban az esetben El Clásico lehet a finálé az Ifjúsági Bajnokok Ligájában.