Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: “Még én is kiejtettem a Unitedet a Portóval és a Reallal, nincs ebben semmi újdonság”

A Manchester United tegnap este hazai pályán kapott ki a Sevillától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ezzel pedig búcsúztak is a sorozattól. Az angolok menedzsere, Jose Mourinho igen érdekesen nyilatkozott a mérkőzés után. 

Manchester United v Sevilla FC  - UEFA Champions League Round of 16: Second Leg

Forrás: fourfourtwo.com

A Manchester United egy 0-0-ás döntetlen után az Old Traffordon 1-2-re kapott ki a Sevillától. Az angolok portugál menedzsere a lefújás után azt nyilatkozta a sajtónak, hogy úgy érzi, ők mindent beleadtak, de végül nem jött ki nekik a lépés, és amúgy sincs abban semmi új, hogy a United kiesik a nyolcaddöntőben, hiszen ez még neki is sikerült elérnie korábbi csapataival.

Voltak jó periódusaink a meccsen, de nem mi irányítottuk a játékot. Azt viszont nem gondolom, hogy a játékosaim akaratával bármi gond lett volna. Próbáltunk agresszívan játszani, és volt néhány jó gólszerzési lehetőségünk is, de nem tudtunk betalálni. A Sevilla első gólját követően már az érzelmeink irányítottak, a második találat után pedig már minden eldőlt. Ilyen a futball, ma kikaptunk, de holnap új napra virradunk, szombaton pedig új meccsre. Voltam már ilyen helyzetben ezelőtt kétszer is, igaz akkor én ejtettem ki a Unitedet a Portóval és a Real Madriddal, szóval nem újdonság már a kiesés a számunkra. Természetesen nagyon rossz érzés, hogy úgy esik ki a United, hogy én irányítom a csapatot.

A Manchester United számára már csak az FA-kupa maradt, hiszen hiába állnak a Premier League második helyén, a bajnoki cím elhódítására már matematikai esélyük is alig maradt.