Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz örömünnep a Bajnokok Ligájában

Némi gyógyírt jelenthet az elmaradt világbajnoki kvalifikáció okozta sokkból még mindig csak éledező olasz labdarúgás számára csapatai remek BL-szereplése.

iPiccy-collage

Pedig nem a legjobban indult a kieséses szakasz az olasz együttesek számára sem a BL-ben, sem az Európa-ligában, hiszen az előbbi sorozat nyolcaddöntőjének odavágói után mind a Juventus (2-2-es döntetlen hazai pályán a Tottenham ellen), mind a Roma (2-1-es veresége Ukrajnában) enyhe hátrányból indult riválisaival szemben. A második számú európai kupasorozatban a Napoli és az Atalanta egyaránt elvérzett német ellenfelével szemben, míg a nyolcaddöntőben a Milannak kisebb csodára lesz szüksége az Arsenal otthonában, illetve a Laziónak is szinte csak a győzelem elfogadható Kijevben.

Követendő példa lehet két utóbbi csapat számára a Juventus és a Roma által a visszavágókon bemutatott “feltámadás”, hiszen mint közismert: a Juventus végül hátrányból fordítva is győzni tudott Londonban, tegnap este pedig a Roma is nagy nehezen behúzta a Shakhtar elleni mérkőzést, így a “farkasok” 10 év után jutottak el ismét a negyeddöntőig a Bajnokok Ligájában (akkor a Manchester United már megelégedett egy 3-0-s továbbjutással).

Amihez pedig még ennél is régebb kell visszamenni az időben: legutóbb a 2006-2007-es szezonban fordult elő, hogy két olasz együttes szerepeljen a BL legjobb nyolc csapata között. Az egyik résztvevő akkor szintén a Roma csapata volt (8-3-as összesítéssel búcsúztatta őket a Manchester United), a Milan viszont egészen a torna megnyeréséig menetelt.

Ha ehhez még hozzáveszzük, hogy a Manchester Unitedet kiejtő Sevillát szintén olasz edző, a Milantól szezon közben elküldött Vincenzo Montella irányítja, igazán van mire büszkének lenniük a búskomorságból lassan kikecmergő olasz szurkolóknak.

(zp)