Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A szűk keretben látja a Chelsea fő problémáját a Kékek hátvédje

A nagy terhelés és a szűk keret okozta a Bajnokok Ligájából a Barcelona ellen búcsúzó Chelsea vesztét a Kékek balbekkje, Marcos Alonso szerint.

marcosalonso

(Fotó: MailOnline Sport  / Twitter)

“Nem volt könnyű dolgunk, hiszen rengeteg a mérkőzés, a keretünk pedig nem a legmélyebb, ráadásul új játékosaink is vannak” – vélekedett a londoniak hátvédje.

A Chelsea összesítésben 4-1-re maradt alul a katalán csapattal szemben, igaz, a Kékeknek is megvoltak a maguk momentumai: a két meccs alatt négy alkalommal találták el a kapufát.

“Sok pozitívum is akadt a Barcelona elleni párharcban, ezzel az akarással kell a következő meccseken is pályára lépnünk és meg kell nyernünk az összes meccsünket. Nem tehetünk mást, mint előretekintünk és megszerezzük a negyedik helyet a bajnokságban, illetve megnyerjük az FA-Kupát” – nyilatkozott a továbbiakról a spanyol játékos.

“Megmutattuk, hogy bárki ellen partiban tudunk lenni az utolsó perceking, mostantól pedig nyolc döntő vár ránk, ki kell harcolnunk a jövő évi BL-szereplést” – tette hozzá.

A Chelsea jelenleg nyolc fordulóval a szezon vége előtt ötödik helyen áll a Premier League-ben, a hátránya a negyedik helyezett Liverpoollal szemben négy pont.