Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: Gattuso edzőként szimpatikusabb, mint játékosként?

Ha furcsa is vezetőedzői szerepben Gennaro Gattuso, az AC Milan trénerének Arsenal-elleni meccset követő értékelése is igazolja, hogy valóban szerethető figura a kispadon.

(Kép: acmilan.com)

“Azt el kell ismernünk, hogy a San Siroban elszenvedett vereségünk sokba került. Nem akarok kifogásokat keresni, így nem szándékozom a játékvezetővel sem foglalkozni. Egyszerre vagyok büszke és mérges is. Elkerülhető lett volna például a harmadik gól. A bosszúságunkat és a frusztrációnkat magunk mögött kel hagynunk, és tovább kell haladnunk előre, egységesen, egy csapatként. Pontosan ugyan úgy, mint tettük azt az elmúlt 3 hónapban.” – Idézi a milánóiak hivatalos honlapja a vezetőedzőt, aki egyébként kiemelte azt is, hogy a bekapott harmadik gól mellett azért is mérges, mert nem érezte a ‘soha nem adom fel’ mentalitást a hajrára teljesen kiengedő játékosain.

“Higgadtan kell az ilyen meccseken futballoznod. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem vettük volna komolyan a visszavágót, hanem inkább azt, hogy csapatként is jobbnak kell lennünk ahhoz, hogy versenyre kelljünk az Arsenallal, amely ezen a téren egyértelműen előttünk jár, nem beszélve arról, hogy tapasztaltabb is ezen a szinten.”  – Tette még hozzá Gattuso.