Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Lehetett volna jobb is…” – reakciók a Bajnokok Ligája sorsolás után

Egyöntetű véleménnyel vannak az illetékesek, hogy kerülhettek volna könnyebb, de nehezebb párba is a pénteki Bl-sorsoláskor.

1745413-2018-03-16T113104Z_2037824831_RC1E82DC3590_RTRMADP_3_SOCCER-CHAMPIONS-DRAW

Bayern München – Sevilla

Manchester United v Sevilla FC  - UEFA Champions League Round of 16: Second Leg

Wissam Ben Yedderre nagyon figyelnie kell a bajoroknak. – fotó: Der Spiegel

Alighanem az egyik leginkább lebecsült ellenfelet kapták a müncheniek a Sevilla személyében. Jupp Heynckes, a bajorok mestere ugyanakkor óvatosságra intett, hiszen senki sem kerül véletlenül a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai kupában. „Egyáltalán nem osztozom az örömködésben. Nagyon jól ismerem a spanyol futballt, ahogy a Sevilla játékát is. Mióta Vincenzo Montella az edző, a védekezésük feljavult. Számomra ez egy kemény sorsolás. De azt sem árt megjegyezni, hogy a Bajnokok Ligájában nincsen gyenge csapat” – fogalmazott a rutinos szakember.

Ami a másik oldalt illeti, az andalúzok edzője, Vincenzo Montella kifejtette, kifejezetten örül, hogy nem spanyol ellenféllel, hanem a Bayernnel kell szembenézniük. „Inkább elkerültem volna a spanyol csapatokat, jó, hogy a sors a Bayernt sodorta az utunkba. A világ négy legjobb csapatának egyikével találkozunk, ahogyan az elmúlt években láthattuk, de ebben a körben már minden csapat erős. Boldog vagyok, hiszen sosem adatott meg, hogy az Allianz Arénában pályára léphessek.” Az olasz szakember szerint a kulcs az lesz, miképp tudják semlegesíteni a futballt játszó ellenfelet. Ugyanakkor az esélyekről nem szeretett volna nyilatkozni, azt azonban kifejtette, a minimális dolog, hogy harcolni fognak, illetve élvezni akarják a játékot.

Barcelona – AS Roma

Barcelona-v-Roma-1024x689

Ismét összecsap Radja Naingolan és Andrés Iniesta. – fotó: sportpesanews.com

A katalánok a vártnál simább visszavágó után ejtették ki a Chelsea-t, a negyeddöntőben pedig az AS Roma vár Ernesto Valverde fiaira. Monchi, a rómaiak sportigazgatója úgy véli, lehetett volna könnyebb ellenfele is az együttesnek, ennek ellenére hisz abban, hogy ki tudják ejteni a katalánokat. „Nem voltunk túl szerencsések, de azért szeretnénk lejátszani a párharcot – fogalmazott az olaszok elöljárója. – Hiszek a csapatban és úgy kell kimennünk a pályára, hogy valami nagyot szeretnénk elérni. Tisztában vagyunk vele, hogy a Barca a világ egyik legjobb együttese, de előre kell tekintenünk és bizakodni. A labdarúgásban tizenegy játékos áll ki másik tizenegy ellen. A katalánok nem csupán egy Lionel Messiből állnak, nagyszerű gárdájuk van, ám a Roma még ezzel együtt is legyőzheti őket. Ernesto Valverde Barcája sokkal kiegyensúlyozottabb, védekezésben rengeteget lépett előre az elmúlt időszakban. Örülök neki, hogy a visszavágót mi játsszuk hazai pályán.”

Real Madrid – Juventus

ronaldo_10

A tavalyi döntőben Ronaldo vezérletével madridi siker született. – fotó: france24.com

Aligha kell ecsetelni, mennyire várják a visszavágás lehetőségét a Juventusnál. Mint ismert, a tavalyi fináléban a Real magabiztosan győzte le a torinóiakat, s ezt emelte ki Pavel Nedved is. A Juve igazgatótanácsának alelnöke szerint nem ismétlik meg azt a játékot, mint amit egy éve mutattak. „Két jó meccs vár ránk, tisztában vagyunk vele, hogy a sorozat legerősebb együttesével csapunk össze, azzal, amely a legutóbbi két idényben egyaránt megnyerte a sorozatot. Lenyűgöző volt a Real Párizsban, de az első meccset Torinóban játsszuk, és mi jó pár nehéz percet okozunk majd a spanyoloknak. Nem gondolnám, hogy ugyanúgy szenvedni fogunk a Real Madrid ellen, mint a tavalyi fináléban. Így, hogy két mérkőzést játszunk, több esélyünk lesz, mintha egyetlen összecsapáson kellene helytállnunk.”

Ha a statisztikából indulunk ki, könnyen lehet, a királyi gárdának az olaszok jelentik majd a végállomást, ám Emilio Butragueno szerint a PSG elleni párharc előtt is valamivel esélytelenebbnek tartották a madridiakat. „Tisztában vagyunk vele, hogy kemény lesz, de a Paris Saint-Germain elleni nyolcaddöntő előtt is azt mondták, hogy talán kiesünk, aztán lám, mégis itt vagyunk a legjobb nyolc között, úgyhogy remélhetőleg továbbjutunk innen is, aztán meglátjuk – fogalmazott a madridiak korábbi kiválósága. – A Juventus mindig veszélyes, ilyen a mentalitása a csapatnak, ráadásul rengeteg tehetséges futballistája is van. Hogy őszinte legyek, a Tottenham többször is az olaszok fölé emelkedett az előző szakaszban, de a Juve bátran odaállt, ami mindent elmonda játékosok felfogásáról és erejéről, győztesekről van szó.”

Manchester City – Liverpool

unnamed

A bajnokság után a BL-ben is parázs meccseket hozhat a párosítás. – fotó: timeslive.co.za

Álomsorsolás. Mi magyarok ismerjük már ezt a kifejezést, most Jürgen Klopp, a Liverpool trénere használta a City elleni párharcra, kissé odaszúrva a Unitednek is. „Véleményem szerint ez az abszolút álomsorolás… minden Manchester United-szurkolónak!” Ezt követően bővebben is kifejtette érzéseit a párharccal kapcsolatban a német mester. „Már a sorsolás előtt is mondtam, itt már tényleg a pályán elért eredmény számít. Hogy így alakult, egyáltalán nem bánom. Pontosan olyan lesz, mint a korábbiakban, állunk az ellenfelek elébe. Most a Manchester City-t kaptuk, menjünk. A bajnokságban egyszer nyertünk, egyszer kikaptunk tőlük a mostani idényben, nem hiszem, hogy örültek nekünk. Ez egy jel, hogy erősek vagyunk. Abban is biztos vagyok, nem mi vagyunk az esélyesek, de a legjobb nyolc között nem is volt kedvenc ellenfél – talán a Barcelona és a Bayern München – akikkel találkoztunk volna, de hála Istennek, nem nekünk kellett ezt eldönteni. Még van néhány mérkőzés addig, de már várjuk, és mindent megteszünk, hogy sikeresek legyünk.” Hogy csak hat nap lesz a két mérkőzés között? Jürgen Klopp szerint ez teljesen normális. „Ebben az esetben nem fontos, mikor játszunk. Odahaza igyekszünk jó eredményt elérni, de nyilvánvalóan nehéz lesz, viszont jó hír mindkét csapatnak, hogy nem kell sokat utaznia.” Megadta ugyanakkor a tiszteletet az ellenfélnek is. „Olyan, mint az elmúlt években. Egyértelmű volt, hogy erős csapatot kaphatunk, ez most a City lett. A jó dolog, hogy ők az ismertebbek, viszont Angliának nem jó, mert most csak egyikünk juthat tovább, de mindent megpróbálunk. Két nagyszerű mérkőzés következik, amely nagy kihívás mindkét félnek.”

Szintén azt emelte ki Txiki Begiristain, a Manchester City sportigazgatója, hogy nehéz lesz a párharc. „Elég nehéz lesz. Igazából szeretünk más országba utazni a BL-ben, de hát ez van. A két gárda nagyon jól ismeri egymást, a Pool nagyon támadó felfugású csapat. Igazság szerint két roppant szórakoztató meccs vár ránk, szép futballt fogunk látni. A Bajnokok Ligájában nincs lehetőség a hibázásra, két, szinte tökéletes összecsapást kell lehoznunk. Tisztában vagyunk az ellenfelünk erősségeivel, a bajnokságban egyszer győztünk, de egyszer ki is kaptunk Kloppéktól.”

A Bajnokok Ligája sorsolásról bővebben itt olvashatnak.

~GS~