Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: hátrányból fordított a címvédő Monaco! – videóval

Az előző fordulóhoz hasonlóan ezúttal is a címvédő AS Monaco mérkőzése nyitotta a francia élvonalbeli bajnokság (Ligue 1) hétvégi fordulóját pénteken. A 30. forduló nyitómérkőzésén a címvédő hercegségbeliek a szebb napokat is megélt kiesés ellen menekülő Lille együttesét fogadták hazai közönség előtt.

DYb9eIYXcAAoioQA címvédő AS Monaco a francia élvonalban immáron 14 bajnoki mérkőzés óta nem szenvedett vereséget, Leonardo Jardim együttese a kiesés ellen menekülő hat bajnoki óta nyeretlen Lille ellen lépett pályára hazai pályán. A Lille legutóbb 2009-ben tudott nyerni a Monaco otthonában. A mérkőzés első negyedórája kiegyenlített játékot hozott, az első komoly akcióból a 16. percben a vendégek meglepetésre megszerezték a vezetést miután Benzia és Mendes összjátékát követően egy beadás után Mothiba talált Subasic kapujába. A hazaiak a 21. percben veszélyeztettek, Keita Baldé próbálkozását azonban Maignan sikeresen lekapcsolta. A találkozó 25. percében egy kontrát vezethettek a vendégek, a Lille szélsője Pepe lövését azonban Subasic bravúrral bokszolta ki majd egy perccel később ismét a horvát válogatott hálóőr avatkozott játékba. A címvédő Monaco nem sok veszélyt jelentett a Lille kapujára az első játékrészben. Az első játékrész hajrájában a Lille gólszerzője Mothiba egy távoli lövéssel próbálta meglepni a hazaiak hálóőrét, Subasic azonban résen volt és hárította a kísérletet. Egy perccel az első félidő vége előtt a címvédő megvillant és első komoly ziccerüket gólra váltották miután Keita Baldé remek helyzetfelismerését követően kiváló passzal kínálta meg csapattársát Rony Lopest aki elsőre még nem tudta a hálóba jutattni a játékszert, de a kipattanót már a hálóba pofozta kiegyenlítve az állást.

direct-ligue-1-lille-ouvre-le-score-monaco

Fordulást követően a hazaiak mestere elégedetlenségét fejezte ki csapat teljesítményét illetően és azonnal cserélt a második játékrész kezdetén és pályára küldte Keita Baldé helyett Joveticet. A hazaiak aktívabban is kezdték a második játékrészt és a 47. percben Lemar kapott egy labdát a tizenhatos sarkánál a francia válogatott játékos azonban elkapkodta és a kapu fölé durrantott. A találkozó 61. percében a hazaiak átvették a vezetést, miután a csereként beálló Jovetic kapott egy remek labdát Moutinhotól, a montenegrói támadó pedig átemelte a kapujából kimozduló Maignant, megszerezve a címvédő vezető találatát. A folytatásban a vendégek nem nagyon tudtak gólszerzési lehetőségeket kialakítani a rendkívül szervezett Monaco ellen, ráadásul a hazaiak újabb gólokat is szerezhettek volna. Négy perccel a vége előtt talán legnagyobb egyenlítési lehetőségét szalasztotta el a Lille, mikor a csereként beálló Araujo lapos lövését hárította bravúrral Subasic. A Lille ezzel a vereséggel immáron hét bajnoki óta nem tudott győzni a francia élvonalban, míg a címvédő Monaco győzelmével már 15 mérkőzése nem kapott ki a bajnkságban.

AS Monaco – Lille 2-1 (1-1)
Helyszín:  Stade Louis II, Monaco, Vezette: Turpin
Gólszerzők: Rony Lopes (44.), Jovetic (61.) ill. Mothiba (16.)
Sárga lapok: Moutinho (67.), Subasic (90+2.)
Kiállítás:

Monaco: Subasic – Raggi, Jemerson, Glik, Sidibe – Tielemans, Moutinho – Rony Lopes (N’Doram 88.), Lemar, Keita (Jovetic 46.) – Falcao (Ghezzal 76.). Vezetőedző: Jardim

Lille: Maignan – Edgar Ie, Soumaoro (Malcoit 80.), Alonso, Ballo Toure – Amadou – Benzia (Araujo 75.), Thiago Maia – Pepe, Mothiba (Bahlouli 75.), Mendes. Vezetőedző: Galtier

https://www.youtube.com/watch?v=Z1PXogGUBaA

Képek: ligue.fr

Ondik Gábor