Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: félgőzzel is a legjobb négy között a United! – videóval

Az angol FA-kupa negyeddöntőire került sor a hétvégén. A szombati programot két élvonalbeli gárda nevezetesen a Manchester United és a Brighton mérkőzése zárta. 

3000A vörös ördögök a keddi Bajnokok Ligája kudarcot követően szombaton már az FA-kupa negyeddöntőjében voltak érdekeltek, szintén hazai közönség előtt. A manchesteriek a szintén élvonalbeli Brighton ellen próbáltak meg kiharcolni a legjobb négy közé kerülést. Kérdés az volt Mourinho együttese fejben mennyire tudta összeszedni magát a Sevilla elleni hazai kudarcot követően. A két együttes mindössze egyetlen egy alkalommal találkozott egymással, méghozzá az idei szezonban szintén az Old Traffordon, azon a mérkőzésen a manchesteriek egy góllal verték a PL újoncát.

Az időjárás viszontagságai ellenére is lendületesen kezdtek a csapatok, és az első gólszerzési lehetőségre sem kellett sokat várni, a negyedik percben Anthony Martial lövését blokkolták a vendégek védői. Az első negyedóra végén a Brighton is egy lövéssel próbálkozott, Schelotto lövése azonban nem találta el a kaput. A találkozó első félórája nem hozott sziporkázó játékot, kevés lehetőséget láthatott a manchesteri publikum, de talán ez a nehéz időjárási körülményeknek is betudható volt. Az első félóra végén Mata került ziccerbe, azonban a Brighton védői az utolsó pillanatban odaértek és tisztázni tudtak a spanyol válogatott elől. A 37. percben a United mégis megszerezte a vezetést miután Matics beadását Lukaku bólintotta Krul hálójába.

A második félidőt lendületesen kezdte e Brighton és öt perc alatt három alkalommal is ígéretes helyzetbe kerültek Chris Hughton tanítványai. Az 52. percben Locadia lövésénél kellett a legnagyobb bravúrt bemutatnia Romerónak. A találkozó 57. percében ismét a United kapusának kellett bravúrt bemutatnia, ezúttal is Locadia parádés lövésénél. A második játékrészben a vendégek jóval nagyobb aktivitást mutattak, mint a hazaiak és ez ziccerekben is megmutatkozott, azonban Romero bravúros védésekkel megőrizte csapata előnyét. A 67. percben March kiváló centerét Locadia bólintotta éppenhogy Romero kapuja fölé. Mourinho csapata a második játékrészben a tűzzel játszott, ugyanis a Brighton játékában benne volt az egyenlítés és a hazaiak komoly helyzetet nem alakítottak ki a második félidőben. A találkozó 70. percében a csereként beálló Izqueirdo bolondította meg a United védelmét, de az utolsó pillanatban menteni tudtak a vörös ördögök védői. Ezt követően ismét Locadia került ziccerbe, de ezúttal is odaért egy menteni igyekvő védő és blokkolta a holland támadó lövését. A mérkőzés hajrájában a hazaiak egy pontrúgást követően végleg elvették a vendégek kedvét a további próbálkozásoktól, miután Young beadását Matic bólintotta a Brighton hálójába eldöntve a továbbjutás sorsát. Mourinho együttese ezzel csatlakozott a Tottenham együtteséhez akik elsőként biztosították helyüket a legjobb négy között.

Manchester United – Brighton 2-0 (1-0)
Helyszín: Old Trafford, Manchester Vezette: Marriner
Gólszerzők: Lukaku (37.), Matic (84.)
Sárga lapok: 
Kiállítás: 

Man.United: Romero – Shaw (Young 46.), Smalling, Bailly, Valencia – Matic, McTominay – Martial, Lingard (Fellaini 89.), Mata (Rashford 74.) – Lukaku. Vezetőedző: Mourinho

Brighton: Krul – Schelotto, Duffy, Dunk, Suttner – Kayal, Propper, Gross – Locadia, Ulloa (Murray 77.), March (Izquierdo 68.). Vezetőedző: Hughton

https://www.youtube.com/watch?v=we3h7-ouLqY

Képek: theguardian.com

Ondik Gábor