Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: kikapott, és maradt a középmezőny végén a Real Sociedad – videóval

A spanyol bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján a Real Sociedad a Getafét fogadta és hiába szerezték meg a vezetést is, a kis madridi csapat megfordította az eredményt. A napot a Betis – Espanyol találkozó zárta, itt a sevillai csapat tudott nyerni könnyedén. 

w_900x700_17185722real-s-getafe-13

Forrás: laliga.es

Nem játszott alárendelt szerepet a Getafe a Real Socieda ellen, ám a baszkok kezdték jobban a mérkőzést, és már az 1. percben megszerezhették volna a vezetést, amikor Oyarzabal szerezte meg a labdát a kapu előterében és meg is célozta a kapu jobb oldalát, de Guaita hatalmasat védett. A 11. percben Willian Jose kapott lágy passzt a tizenhatoson, majd lőtt, de csak a bal kapufát találta el. A 23. percben azonban már nem hibázott, és megszerezte csapatának a vezetést.  Zubeldia lőtte előre magasan a labdát, amit Willian Jose fejelt a kapu bal oldalába. A gól után beindult a Getafe is, a 26. percben Angel hagyott ki egy nagy lehetőséget, miután lövése kapu jobb oldala mellé ment. A bátor játéknak meg is lett az eredménye, hiszen a 45. percben egyenlített a Getafe. Jorge Molina szöglete után Dakonam fejelt erőből remekül a kapu jobb oldalába. Ezzel zárult az első félidő.

A második játékrészt a vendég csapat kezdte jobban, és az 51. percben át is vették a vezetést. Angel szaladt át a védőkön, majd távolról lőtte ki a jobb felső sarkot. A gól után is próbálkozott még a Getafe. Az 56. percben Diedhiou csinált magának helyet a kapu előterében egy pontos passzt követően, de csak a kapu jobb oldala mellé lőtt. A 66. percben Portillo kezelte le a hozzá érkező labdát közvetlenül a kapu előterében és laposan lőni is tudott, de Moya hárította a lövést. A meccs hátralévő részében a Getafe megtett mindent, hogy megtartsa a vezetését, és sikerült is nekik, sőt a 92. percben még növelhették is volna az előnyüket, amikor Perales próbálkozott egy közeli lövéssel de Moya ezt is bravúrral védte.

Real Sociedad – Getafe: 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Willian Jose (23.) ill. Dakonam (45.), Angel (51.)
Sárga lap: Odriozola (39.),Zubeldia (76.) ill. Molina (41.), Antunes (49.), Arambarri (69.), Fajr (72.), Angel (76.), Cabrera (77.)
Kiállítás: – ill. –

A mérkőzés első fele nem volt eseménydús, inkább csak a Betis tartotta a labdát, és próbált támadásokat kialakítani. A 35. percben, az első helyzetükből megszerezte a vezetést a hazai csapat. Firpo Jr. fejelte a labdát a bal felső sarokba Boudebouz csodálatos keresztlabdáját követően. A 38. percben ismét közel járt a gólhoz a Betis, ekkor Loren lőtt egy bombát a kapu felé, ám egy védő blokkolta a próbálkozást. Az első játékrészben már nem változott az eredmény.

A második félidő már egyértelműen a Betisé volt, és az 56. percben meg is szerezték a második találatukat. Remekül játszotta meg a labdát Guardado, amit Boudebouznak passzolt le,  a francia játékos pedig a kapu jobb alsó sarkába gurította a játékszert. Nem kellett sokat várni a következő gólra sem, hiszen a 69. percben már a harmadik Betis találat született meg. Francis Guerrero kapta meg a labdát a kapu előterében, majd belőtte a labdát a léc alá. A 80. percben még próbálkozott a Betis, ekkor Durmisi csapott le először a kapu előtt kallódó labdára, de a lövése elkerülte a kapu jobb oldalát. Az Espanyol a meccs végéig már szépíteni sem tudott.

Betis – Espanyol: 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Firpo Jr. (35.). Boudebouz (56.), Guerrero (69.) ill. –
Sárga lap: Guerrero (81) ill. Victor Sanchez (36.), Moreno (89.), Garcia (90+3.)
Kiállítás: – ill. –