Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: mélyülő gödörben a Debrecen, ikszelt a Vasas

Irreális időjárási körülmények között játszották az élvonal 23. fordulójának szombati meccseit. A Debrecen hiába vezetett, a Kövesd magabiztosan győzte le Herczeg Andrásékat, miközben a Vasas örülhet az egy pontnak a DVTK ellen.

mezokovesd_jova_720

Szakadatlanul esett az eső egész nap, így aztán mind Újpesten, mind Debrecenben felázott talaj fogadta a küzdő feleket. Újpesten a Vasas a Diósgyőrt, míg Debrecenben a házigazda a sereghajtó Mezőkövesdet fogadta. A nézőszámokon meglátszott a ramaty idő hatása. Ami a fővárosi összecsapást illeti, sok lejegyeznivaló nem történt, az elején a Diósgyőr többször is veszélyeztetni tudott, de minden eredmény nélkül, majd szép fokozatosan kiegyenlítődött a játék, aminek következtében a Vasas előtt is adódott némi remény a gólszerzésre, ám Antal Botondnak jószerével csak kósza labdákat kellett fognia.

Ezzel szemben fordulatos összecsapás kerekedett a sereghajtó és a dobogóért harcoló együttes meccséből. A Loki egy remek akció végén szerezte meg a vezetést, Varga Kevin hozta helyzetbe Könyvest, aki lefordult védőjéről, s védhetetlenül lőtt Dombó kapujába. A bekapott gól sem szegte kedvét a vendégeknek, akik egy teljesen – debreceni szempontból – felesleges tizenegyessel egyenlítettek Koszta révén, aki harmadik idei meccsén negyedszer talált be. A hajrához közelítve aztán előbb Kinyik Ákos akaszkodott össze Tóth Bencével, még egy kisebb ütés is lendült, járt a jogos sárgalap, majd Tőzsér tette harcképtelenné a korábbi ferencvárosi középpályást, szintén egy sárgáért cserébe.

Vasas_-_DVTK_0-0_vasas_500

A második félidőben mind Újpesten, mind Debrecen fontos téttel bírt. Azzal, hogy a kövesdiek a szünetre megfordították a találkozót a Loki ellen, eldőlt, hogy a hajdúságiak lecsúsznak a dobogóról, míg a matyóföldiek ellépnek a kiesőhelyről. De ne szaladjunk ennyire előre. A második mezőkövesdi gól mintha kissé megfogta volna a piros-fehéreket, akik ugyan mentek előre becsülettel, mégis a látogatók növelték előnyüket, miután Farkas mintegy huszonötről kilőtte Nagy Sándor kapujának jobb sarkát. S hogy a későbbiekben se nagyon kerüljön a kapu elé a Loki, arról a borsodiak védői gondoskodtak, olykor önfeláldozóan vetődtek bele a lövésekbe, s a szögletekkel sem tudott élni a Debrecen, ellenben a hajrára visszajött egy gólra Szatmári szépségdíjas találatával a hétszeres bajnok, de az egyenlítés nem sikerült. Ez talán a forduló legnagyobb meglepetése, lévén a sereghajtó immár nyolcadik bajnokiján nem kapott ki sorozatban, míg a hajdúságiak a tavaszi négy meccsükből a harmadikat bukták el.

Újpesten közben próbált életet lehelni játékába a DVTK, azonban a Vasas nem nagyon engedte a kapuja közelébe Bódog Tamás tanítványait, mi több az utolsó negyedórához közelítve Berecz szemfüles góljával a vezetést is megszerezte az angyalföldi alakulat, ám a hajrában érett már a miskolciak gólja, merthogy Nagy Gergelynek több bravúrt is be kellett mutatnia, s ami késett, nem múlott. Ugrai szabadrúgását követően Brkovic csúsztatott a hosszú sarokba, ezzel megmentve az egyik pontot a miskolciaknak. Bánhatja Oenning együttese, hogy nem tudta korábban feltörni a vendégek védekezését, az is igaz viszont, hogy ha a DVTK játékosai pontosabbak, már az első félidőben megtörhették volna az angyalföldieket.

Vasas – Diósgyőr 1-1 (0-0)
Szusza stadion, vezette: Bognár Tamás
Gólszerzők: Berecz (72.) ill. Brkovic (90+3.)
Sárga lapok: Nagy T. (47.), Ioannidis (53.), Kocsis G. (57.), Sesztakov (59.)
Kiállítva:

Vasas: Nagy G. – Benes, Vaskó, Hangya – Barczi (Laczkó, 90+2.), Vida M., Egerszegi, Manjrekar, Remili (Vogyicska, 75.) – Pavlov (Pavlov, 88.), Berecz Zs. Vezetőedző: Michael Oenning

Diósgyőr: Antal – Nagy T. (Tamás M., 57.), Brkovic, Lipták, Hasani – Óvári, Kocsis G. – Sesztakov, Ugrai, Vela (Szarka, 81.) – Bacsa (Ioannidisz, a szünetben). Vezetőedző: Bódog Tamás

Debrecen – Mezőkövesd 2-3 (1-2)
Nagyerdei stadion, vezette: Szőts Gergely
Gólszerzők: Könyves (16.), Szatmári Cs. (81.) ill. Koszta (26., 11-esből), Bognár (41.), Farkas (55.)
Sárga lapok: Kinyik (40.), Tőzsér (43.) ill. Hudák (9.), Vadnai (86.)
Kiállítva:

Debrecen: Nagy S. – Jovanovic (Mengolo, 68.), Kinyik, Szatmári Cs., Bényei – Bódi, Tőzsér (Filip, a szünetben) – Varga K., Barna Sz., Könyves N. – Takács T. (Tabakovic, 58.) Vezetőedző: Herczeg András

Mezőkövesd: Dombó D. – Mlinar, Farkas D., Hudák D., Vadnai – Tóth B. (Misák, 45+2.), Iszlai B. – Koszta (Novák Cs., 68.), Bognár I., Cseri (Szalai V., 84.) – Katanec. Vezetőedző: Kuttor Attila

~GS~