Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: pontosztozkodás az isztambuli derbin!

Isztambuli derbi került megrendezésre a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 26. fordulójának szombati játéknapján, hiszen az Aykut Kocaman vezette Fenerbahce a Fatih Terim által irányított Galatasaray-t látta vendégül… 

Teljes képernyő rögzítése 2018. 03. 17. 185518

Az első félidő folyamán gyakorlatilag csak a hazaiak előtt adódtak komolyabbnak mondható lehetőségek. A 23. percben Soldado került helyzetbe a Fener részéről, de a lövését blokkolni tudta az egyik vendég védő. A játékrész hajrájában még Ekici tett kísérletet arra, hogy megszerezze a vezetést csapatának, próbálkozását azonban Muslera bravúrral hárította. 

A fordulást követően is inkább a Fenerbahce játékosai jutottak el helyzetekig, ám a mérkőzés végéhez közeledve a Galatasaray is bekezdett. Ugyanis a 90+1. minutumban Maicon egy szabadrúgás után a kapufát találta telibe, majd a 90+4. percben Belhanda előtt adódott lehetőség, balszencséjére azonban a lövését védeni tudta Demirel. Összességében tehát nem volt egy ziccerekben gazdag találkozó, itt is – ott is akadtak lehetőségek, de egyikből sem született végül gól. Mindent egybe véve tehát igazságosnak mondható az eredmény. 

Fenerbahce – Galatasaray 0-0
Helyszín:
Sükrü Saracoglu Stadion, Isztambul
Gólszerzők: – ill. –
Kiállítás: – ill. –

Fenerbahce: Demirel – Ozbayrakli, Neustadter, Skrtel, Kaldirim – Dirar(Fernandao 72.), Topal, Souza, Ekici(Potuk 60.) – Soldado(Valbuena 77.), Giuliano. Vezetőedző: Aykut Kocaman. 

Galatasaray: Muslera – Linnes, Maicon, Aziz, Nagatomo – Fernando(Donk 58.), Inan(Cigerci 74.) – Feghouli(Gumus 83.), Belhanda, Rodrigues – Gomes. Vezetőedző: Fatih Terim.