Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajba kerülhet a PAFC és a Fradi támadója is

Hosszabb eltiltásra is számíthat Ezekiel Henty, ha az MLSZ szándékosnak találja a Fradi elleni megmozdulását.

1200Henty_960px

Mint ismert a Ferencváros nyerte a Puskás AFC elleni bajnokit a hajrában szerzett két góllal, ám nem ez az egyetlen, ami miatt továbbra is beszédtémát szolgáltat az összecsapás. Egyrészt Ezekiel Henty került fókuszba, miután a találkozó második félidejének elején megtaposta Lovrencsics Gergőt. A támadó ugyan ezért a megmozdulásért nem kapott semmilyen figyelmeztetést, később viszont két sárgát is begyűjtött. Előbb labdaelrúgásért, majd Dibusz akadályozásáért kapott figyelmeztetést, viszont az MLSZ a videófelvételek alapján fegyelmi eljárást indított a támadó ellen, így elképzelhető, hogy az automatikus egy találkozóról való eltiltás mértéke meghosszabbodik. Szerencse az egészben, hogy a válogatott játékos nem sérült meg az eset következtében.

Az MLSZ rövid közleménye: „A Fegyelmi Bizottság az Ezekiel Hentyvel szemben indítandó fegyelmi eljárásban, a televíziós felvételek alapján, megvizsgál egy másik esetet is.

Szombaton az OTP Bank Liga 23. fordulójában az Üllői úton játszották a Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia mérkőzést, melyet a hazai csapat nyert meg 3-1-re. A vendégek játékosát, Ezekiel Hentyt a 81. percben a második sárga lapja után kiállította a mérkőzés játékvezetője, így a PAFC labdarúgója ellen automatikusan fegyelmi eljárás indul (miként Joseph Paintsil ellen is, akit szintén két sárga lap után állított ki a játékvezető).

A Fegyelmi Szabályzat 44§.2. pontja alapján fegyelmi eljárás elrendelhető akkor is, ha a játékvezető nem vett észre egy súlyos sportszerűtlenséget, ezért nem tudott döntést hozni erről a pályán. Az MLSZ él ezzel a jogkörével, és a televíziós felvételek alapján eljárást kezdeményezett Ezekiel Hentyvel szemben egy másik esetben is, erről a játékost és a klubját is hivatalosan értesíti.”

Azaz nemcsak a PAFC támadója, de Fradi szélsője is hosszabb kihagyásra készülhet, ha az MLSZ indokoltnak tartja…

Henty taposása (13.42-től):

Szintén nagy vihart kavart a Debrecen – Mezőkövesd találkozón történt eset. Tóth Bence és Tőzsér Dániel egyaránt talppal ment a labdára, ám utóbbi térden találta a kövesdi középpályást, akit le is kellett cserélni. A két labdarúgó a sajtóban üzent egymásnak. „Egyelőre annyit tudok csak, hogy a porc megsérült a térdemben. Az orvos azt mondta, várjunk egy hetet a teljes diagnózissal, és majd utána derül ki, kell-e műtéti beavatkozás vagy sem – beszélt sérüléséről Tóth Bence. – Visszanéztem a videofelvételt és a fotókat az esetről és egyre jobban azt gondolom, szándékosan lépett nekem oda Tőzsér Dániel. Egy ilyen múlttal rendelkező játékostól sportszerűbb hozzáállást vár az ember. A debreceni középpályás egyébként azóta sem kért tőlem bocsánatot. Ezúton szeretném megköszönni a Debrecenbe elutazó mezőkövesdi szurkolóknak, hogy a cserémet követően a nevemet skandálták, ez nagyon jólesett nekem.” A Loki labdarúgója viszont tagadja, hogy szándékosan okozott volna sérülést a rivális középpályásának. „Kikérem magamnak a feltételezést, hogy bárkinek szándékosan sérülést okoztam volna – mondta ezt már a korábbi válogatott labdarúgó a sportnapilapnak. – Eltaláltam a labdát a talpammal, és utána elértem a lábát is. Azt nem tagadom, hogy keményen odatettem magam abban a szituációban, de ez teljesen természetes dolog a labdarúgásban. Ha van egy vita, igenis éreznie kell a másiknak, hogy ott vagy, nem hagyod magad. Elértem a labdát, ebben biztos vagyok, és abban is, hogy nem akartam sérülést okozni – soha nem is volt ilyen szándékom, és nem is okoztam sérülést korábban senkinek. Igaz, hogy azóta nem kerestem, ha valóban komoly az eset, akkor megbeszéljük Tóth Bencével.” Tőzsér sárga lapot kapott az eset után.

~GS~