Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man.United: jöhet a nagytakarítás! – Íme Mourinho hét áldozata

José Mourinho feje felett gyülekeznek a viharfelhők, a klubvezetés mégis úgy fest, hogy kitart az egyesek által kiégett, mások által pedig őrültnek tartott portugál szakembere mellett. A Don Balon arról ír, hogy a bizalom töretlen, a tréner pedig mindent megkap és megtehet a nyáron (megint) annak értekében, hogy sikercsapattá alakítsa a Manchester United gárdáját. Az új kezdet, az új építkezés első lépése lehet a nagytakarítás, avagy hét játékos lehet a “rossz szereplés” áldozata. 

wXO0yvwoLjusULX6uOKf

Beszélhetünk egyáltalán rossz szereplésről?

Ez a kifejezés így nem feltétlenül helytálló, hiszen a csapat második a Premier League-ben, igaz a bajnoki cím már elúszott, de a világ egyik ha nem a legerősebb ligájában egy bajnoki rendszerben ezüstérmesnek lenni nem rossz. Más kérdés, hogy a szurkolók a Sir Alex Ferguson éra alatt nem ehhez szoktak. Alaphangon a BL-ből való kiesés sem lenne katasztrófa, de az, amit a Sevilla ellen láthattunk, bizony elgondolkodtató. A csapat még áll az FA-kupában, ám ez lehet az egyetlen trófea, melyet bezsebelnek a vörös ördögök a 2017/18-as szezonban. Nem elég, hogy a szereplés felemás, a játék sem szép, avagy maga a stílus az, amit kérdőre vonnak a szurkolók, ez pedig egyértelműen Mourinho sara. Íme egy nagyon érdekes írás, a címe: a Vörös Ördögök Pokla! 

Következmények lesznek, ez biztos…

Lehet egymásra mutogatni, de tisztán kell látni. Ha a portugál tréner marad, akkor a csalódást keltő szezonnak lesznek áldozatai, jöhet a retorzió, a bűnbakokat elő kell tolni a csatasorba. Hogy kik leszek ezek a labdarúgók? A Don Balon hét játékost nevezett meg: Matteo Darmian, Phil Jones, Chris SmallingLuke Shaw, Ander Herrera, Daley Blind és Juan Mata.