Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Korábbi edzője szerint CR-t érdekli Kína!

A portugál válogatott korábbi szövetségi kapitánya, jelenleg a Guangzhu Evergrande együttesét trenírozó Luis Felipe Scolari legutóbbi nyilatkozatában nem titkolta, hogy bizony a már 33 esztendős Cristiano Roanldo figyelmébe ajánlotta a kínai kalandot.

15214966773455CR és Scolari jól ismerik egymást (Kép: marca.com)

“Cristiano már nem egyszer kérdezte tőlem, hogy milyen Kínában élni. Próbáltam leírni neki, hogy pontosan milyennek is képzelje. Persze azt is megvitattuk, hogy minden ide érkező játékos számára más ez az ország.”Idézi Scolarit a Marca című madridi székhely sportnapilap. 

“Cristiano egy hatalmas márka, olyan mintha egy önálló iparág lenne. Kína pedig a világ legnagyobb országa. Azt mondtam neki is, amit mindenkinek: Aki lehetőségeket keres, el kell jönnie Kínába!” – Tette még hozzá a 69 esztendős brazil szakember, aki állítólag nagyon is jó kapcsolatot ápol CR-rel azóta, hogy a portugál válogatottnál együtt dolgozhattak.

Egy biztos megítélésünk szerint is tartogathatnak érdekes fordulatokat a Real Madriddal jelen állás szerint 2021 nyaráig szerződésben álló CR karrierjének utolsó évei.