Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ronaldo börtönbe kerülhet – Inkább fizet a Real sztárja!

Spanyolországi médiaértesülések szerint Cristiano Ronaldo taktikát váltott, és egy új ötletet vetett fel a spanyol adóhatóságnak azzal kapcsolatban, hogy adott esetben elkerülhesse a börtönbe kerülést.

cr7money001

Ugyan éppen nem számít szegény országnak Spanyolország, de az utóbbi években a helyi hatóságok megunták, hogy a futballsztárok sorra kerülik ki a jogszabályokat, és titkolnak el előlük súlyos euró milliókat. Korábban már az FC Barcelona és a Real Madrid más játékosai is bajba kerültek kisebb-nagyobb összegekkel, de Ronaldo tűnik jelenleg a legnagyobb fejőstehénnek.

Állítólag a Real Madrid ötszörös aranylabdása 2009 és 2014 között 150 millió eurót gyűjtött be úgy több szponzorától is, hogy azt „elfelejtette” bejelenteni a spanyol adóhatóságnak. Ám a turpisság kiderült, ám „CR7” 2016 óta egészen idáig azt hangoztatta, hogy az egész egy nagy félreértés, és ő maga betartott minden jogszabályt.

A Mundo Deportivo szerint most pálfordulás történt, és a portugál Európa-bajnok inkább kifizetné az elmaradt adókat, és még a büntetést is, csak ne kelljen ideje korán befejeznie pályafutását, egy esetleges börtönbüntetés miatt. Ronaldoék ajánlata egyelőre nem hivatalos, de komoly példát mutathatna a világnak az ügye végkimenetele, bárhogy is alakuljon az végül.

Balogh József