Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Elégedett vagyok…” – Leekens

Teljes kerettel készülhet a magyar válogatott, amelyhez megérkezett az utolsó két kerettag is kedden. Georges Leekens az eddig elvégzett munkáról is beszélt az MLSZ honlapján.

gl_szz

Az már biztos, hogy Kádár Tamás sérülése nem jön rendbe Kazahsztán és Skócia elleni találkozókig, így ő biztosan nem lép pályára, ellenben a többiek egészségesen várják a két összecsapást. A szerdai edzéseken már a saját taktikánkat gyakorolta a keret, illetve volt videózás is, valamint délután templomban is volt a válogatottunk. Georges Leekens beszélt az elvégzett munkáról, valamint az utánpótlás-válogatottak programjáról. „Szerencsére a mai időjárás már jobb volt, mint az utóbbi napokban, így a centerpályán edzhettünk. Igen keményen dolgozott mindenki a mai tréningeken, elégedett vagyok az elvégzett munkánkkal. Csütörtökön már a célegyenesbe érünk, ráadásul az U21-es csapatért és az U17-esért is izgulhatunk. Utóbbit természetesen Szélesi Zoltán dirigálja tizennégy órától Szlovénia ellen, majd délután tizenhét órára visszaér Telkibe, hogy az A-csapat edzésén dolgozzon. Mindkét utánpótláscsapatunknak sok sikert kívánok.”

A csütörtöki programban az utolsó hivatalos edzés mellett késő délután egy sajtótájékoztató szerepel.