Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: bizonytalan a folytatás

Partvonalon kívülre került Windecker József, miután nem fogadta el az Újpest hosszabbítási ajánlatát. A játékos ügynöke szerint bosszúról van szó.

327994_32-800x585

Januárban napokig Windecker Józsefről és az Újpestről szóltak a hírek, mely szerint a játékos nem fogadta el a klub hosszabbítási ajánlatát, amelyben kétmillió forintos bért és egyéb juttatásokat ajánlott az Újpest. A játékos ügynöke a Rangadó.hu-nak nyilatkozva elmondta, szerinte a klubvezetés bosszúból nem játszatja kliensét. „Nyárig él a szerződése, addig mindent megtenne a klubért, ha engednék. Sajnos mára már az átigazolási piac is bezárt, így elég nagy esély van arra, hogy a szezon végéig nem fog változni a kialakult helyzet. Ez valóban rizikós a jövőjét illetően, hiszen úgy próbálhat majd szerencsét külföldön, hogy előtte egy fél évig nem játszott tétmeccset az élvonalban. Azt gondolom, hogy ezt bosszúból teszi vele a klub. Úgy tűnik, hogy az Újpest gazdag klub, ha megteheti azt, hogy nem játszatja Windeckert, de közben utalja a fizetését” – fogalmazott Panicos Makedonas.

A labdarúgó jelenleg a tartalékok edzéseit látogatja, de játszani ott sem játszhat, így pedig nyáron biztosan távozik a Megyeri útról. Konkrét érdeklődés nincs irányába, ám a menedzser szavaiból kiderül, a külföldi folytatás sem elképzelhetetlen.

Windecker eddig 137 NB I-es meccsen szerepelt, ezeken hét gólt és hat gólpasszt jegyzett. Ősszel tizennyolc bajnokin kapott lehetőséget, két góllal és egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat. December másodikán a Balmazújváros ellen csapatkapitány is volt.

~GS~