Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kezdetét veszi a Leekens-éra – előzetes

Ma este hét órakor válogatottunk Kazahsztán együttesét fogadja a Groupama Arénában, felkészülési mérkőzésen, egyben Georges Leekens szövetségi kapitány első megmérettetésén. A belga szakember kerete alapján egetrengető változásokra nem számíthatunk, mégis akadnak azért olyan játékosok, akik számára ilyen-olyan okokból különleges lesz a mai mérkőzés.

hunkazah

Leekens kerete önmagában nem sok újdonságot ígér egyelőre a szurkolóknak, a névsorból egyedül a nyáron a Fradiba hazaigazoló hátvéd, Otigba Kenneth nem volt kerettag Bernd Storck alatt. A zöld-fehérekkel remek szezont futó nigériai származású futballista pedig Leekens elmondása alapján a keződben is fogja találni magát péntek este.

“Jól érzem magam a válogatottnál. Annak ellenére, hogy számomra új a közeg, nem készülök másképp, mint a többi meccsemre. Most is a maximumot akarom nyújtani ugyanúgy, mint minden mérkőzésen. Nagy út vezetett idáig, sokszor voltam fent és lent is, úgyhogy izgatottam várom a pénteki meccset, bár ez úgy vélem, mindannyiunkra igaz” – nyilatkozta debütálásáról a Ferencváros védője.

A pénteki kezdőcsapat másik biztos pontja a Salzburgban remekül teljesítő Gulácsi Péter lesz a kapuban, ezt szintén kijelentette a belga kapitány.

Némi meglepetést a rutintalanabbak közül a ferencvárosi Botka Endre, vagy a vasasos Hangya Szilveszter kezdőbe jelölésével tudna okozni, az állomány helyett azonban látszólag a taktikával szeretne kísérletezni Leekens. Vagyis, szeretett volna… “Szerettem volna három belső védővel kezdeni, de a hiányzók miatt ezt végül elvetettem. A játékrendszert ugyanis mindig a rendelkezésre álló játékosokhoz kell igazítani” – magyarázta a tréner, aki vélhetően elsősorban Kádár Tamás hiányzására gondolt.

A támadósorban viszont bőven akad választási lehetőség, hiszen Szalai Ádám, Böde Dániel és Eppel Márton is egészséges. A legizgalmasabb kérdés a szurkolók többsége számár pedig továbbra is Nikolics Nemanja szerepe: vajon a belga megtalálja-e végre az MLS-gólkirály helyét a csapatban?

Az ő munkájukat támogathatja a szélekről Dzsudzsák mellett Németh Krisztián, Varga Roland vagy Ugrai Roland, bár utóbbi kettő esetében a remek őszt gyengébb tavaszi kezdés követte az NB I-ben. Nekik is bizonyítaniuk kell, hiszen a most mellőzött Gyurcsó Ádám,  Holman Dávid vagy éppen az ellentmondásos körülmények közt kimaradó Sallai Roland egyaránt jól teljesítenek külföldi csapataikban.

mlszválogatott

Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy lebecsüljük az ellenfelet

A magyar válogatott hagyományosan nem szerepel jól az évnyitó meccseken, az új évezredben mindössze három alkalommal sikerült megnyernünk a naptári év első találkozóját. Legutóbb 2011 februárjában, Azerbajdzsán ellen volt erre példa, igaz azóta nem is találkoztunk ennyire verhető riválissal. Ellenfelünk ugyanis 12 meccses nyeretlenségi szériából jön, és a mieink mögött 86 pozícióval, a világranglista 136. helyén tanyázik. Viszont láttunk az elmúlt évben elég fájó példát arra, hogy ez egyáltalán nem minden…

A kazahokat ráadásul már csak azért sem szabad lebecsülnünk, mert bár nemzeti csapatuk sok vizet nem zavart története során, klubcsapataik annál sikeresebbek az utóbbi években a nemzetközi színtéren: az Astana az utóbbi három szezonban egy ízben BL-, két ízben Európa Liga-főtáblás volt, márpedig ilyesmiről hazánk élcsapatai mostanában csak álmodoznk. Szintén sokat mondó, hogy ebből következően egy kazah élcsapat már kiugrási lehetőségnek tekinthető egy magyar válogatott játékos számára, amit Kleinheisler László Asztanába, illetve Elek Ákos Almatiba szerződése is jól szemléltet. Számukra alighanem különleges lesz a mai találkozó, hiszen a kazah keret gerincét ez a két klub adja – a 22 fős névsorból mindössze négy játékos érkezik másik egyesületből.

Nyilatkozata alapján a kapitány sem esik abba a hibába, hogy lebecsülné az ellenfelet. “Kazahsztánnak jó csapata van. Emlékszem, amikor a belga válogatottal játszottunk ellenük: a félidőben 0-0 volt az állás, de akár 2-0-ra is vezethettek volna. Egyébként pedig ma már nincsenek kis csapatok, mindenki ellen nagyon nehéz nyerni. Ezt a saját bőrünkön is tapasztalhattuk tavaly” – vélekedett Leekens.

És hogy milyen lesz a meccs képe? Erről Gulácsi beszélt a mérkőzés előtt. A kazahok fizikálisan erősek és a széleken próbálnak a védelem mögé kerülni, sokat ívelgetnek be a kapu elé. Mi viszont szeretnénk minél többször eljutni a tizenhatosukig, hogy ott helyzetbe hozhassuk a támadóinkat. Szeretnénk nem csak jó eredménnyel, de jó játékkal is kezdeni az új évet” – fogalmazott az elsőszámú hálóőr 

19.00 Magyarország – Kazahsztán (Tv: M4 Sport)
Helyszín: Groupama Aréna

Grafika: Bács András

Lasányi Csaba