Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: drámai hajrában mentett pontot a PSG! – videóval

A francia élvonalbeli bajnokság 32. fordulója rangadóval vette kezdetét, miután a listavezető PSG együttese a Saint-Étienne otthonába vendégeskedett. Unai Emery több alapemberére sem számíthatott.

DaH6ZM8X0AAskHW

Remek hangulatban vette kezdetét a találkozó, a párizsiak kedzője igencsak foghíjas volt, ugyanis sérülés miatt Emery vezetőedző nem számíthatott Neymar, Verratti, Dani Alves, Draxler, Ben Arfa játékára valamint Motta sem állhatott a spanyol mester rendelkezésére. A találkozó elejét jobban is kezdte a hazai együttes fantasztikus közönsége előtt, a hazai publikum 12. játékosként hajszolta bele a zöldeket a vezetés megszerzésébe. Ez a pillanat a 17. percben érkezett el, mikor a párizsi védelem nem tudott tisztázni egy veszélyes hazai támadás után és a hazaiak középpályása Cabella jókor érkezett és a hálóba kotorta a labdát közvetlen közelről. A vezetés megszerzése feltüzelte a hazai játékosokat és további helyzeteket dolgoztak ki a folytatásban. A 21. percben Hamouma ígéretes próbálkozásánál jól helyezkedett Areola és könnyedén fogta a hazai támadó lövését majd két perccel később Monnet-Paquet középre tartó löketét hárította a párizsi hálóőr. A találkozó 28. percében egy kontrát követően a párizsiak tizenhatosán belül Kimpembe csak szabálytalanul tudta megállítani ellenfelét amiért a játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott. A megítélt büntetőt a vezető gól szerzője Remy Cabella próbálta gólra váltani, azonban a hazai játékos gyatrán oldotta meg, de azért a párizsi hálóőr Areola érdemeit se vegyük el, mivel bravúros mozdulattal érezte meg az irányt és hárította a büntetőt. A PSG játékosai a félidő hajrájára teljesen elvesztették a fejüket és Kimpembe fegyelmezetlenségének köszönhetően újabb sárga lapot kapott, ami számára a mérkőzés végét jelentette. Ezt követően a vendégek több durva belépőt is elkövettek, ami után nem lepődtünk volna meg ha újabb piros is villant volna főként Pastore szabálytalanságánál.

DaHu3rLW4AEVluHUnai Emery-nek a párizsiak mesterének a félidőben volt dolga bőven, hiszen csapata kaput eltaláló kísérlet nélkül zárta az első játékrészt ami a keret összetételét nézve eléggé meglepő produkció volt a mérkőzés első periódusában. Fordulást követően is az első komoly lehetőség a zöldek előtt adódott, Cabella lövése azonban magasan a kapu fölé szállt. A vendégek a második félidőben próbáltak nyomást helyezni a hazaiak kapujára még emberhátrányban is, időnként ez sikerült is, az 57. percben Mbappe lövését blokkolta az egyik hazai védő önfeláldozó mentéssel. A 62. percben egy szögletet követően kétgólosra növelhette volna előnyét a St.Etienne, azonban Bamba nem találta el a kaput. Negyedórával a vége előtt a hazaiak pontot tehettek volna a találkozó végkimenetelére, miután egy ígéretes támadást követően Tannane a felső lécet bombázta telibe. Ez pedig a hajrára komoly izgalmakat tartogatott, a vendégek előtt ott volt az esély az egyenlítésre Di Maria szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta Edison Cavanit akinek még az üres kapu sem volt elég és mellé lőtte ziccerét. A hajrában ismét az uruguayi támadó került ziccerbe, ezúttal azonban Ruffier szenzációs védést mutatott be, de a hosszabbítás perceiben a párizsiak egyenlítettek méghozzá Debuchy egy szerencsétlen mozdulatot követően a saját kapujába jutatta a játékszert pontot mentve a párizsi együttesnek. Ez a döntetlen pedig azt jelentette, hogy mindkét egüttes őrzi veretlenségét a bajnokságban ami mindkét gárda esetében már tíz bajnoki mérkőzés.

Saint-Étienne – PSG 1-1 (1-0)
Helyszín:  Stade Geoffroy-Guichard, Saint-Étienne, Vezette: Rainville
Gólszerzők:  Cabella (17.) ill. Debuchy (90+3., öngól)
Sárga lapok: Selnaes (67.) ill. Kurzawa (29.), Kimpembe (30.), Pastore (43.), Diarra (45+1.)
Kiállítás: Kimpembe (41.)

St.Etienne: Ruffier – Gabriel, Subotic, Perrin, Debuchy – M’Vila, Selnaes – Monnet-Paquet (Ntep de Madiba 57.), Cabella, Bamba (Pajot 83.) – Hamouma (Tannane 68.). Vezetőedző: Gasset

PSG: Areola – Meunier, Marquinhos, Kimpembe, Kurzawa – Lo Celso, Diarra (Silva 46.), Rabiot – Di Maria, Mbappe, Pastore (Cavani 68.). Vezetőedző: Emery.

https://www.youtube.com/watch?v=JWZEENaLMYE

Képek forrása: ligue.fr

Ondik Gábor