Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ramsey hosszabbítása kulcskérdés az Arsenalnál

Az Arsenal ezen a nyáron is lesz min dolgozni az átigazolások mellett, ugyanis a csapat egyik kulcsjátékosának Aaron Ramseynek is meg kell hosszabbítani a szerződését. 

DaC3Mb5X0AAQaZ2

Arsene Wenger az “Ágyúsok” menedzsere elmondta, hogy a tárgyalások már folynak a játékos és a klub között, mi több egészen magabiztos a hosszabbítás illetően:

“Tárgyalunk, igen. Magabiztos vagyok, már csak amiatt is mert itt nem az a szituáció, hogy a nyáron le fog járni a szerződése, mivel még van belőle másfél évünk. “

“Azt akarjuk, hogy maradjon. Ő az egyike azoknak a játékosoknak akik már régebb óta a klubnál vannak. Ő egyre fontosabb játékosa lesz a klubnak az idő előrehaladtával. “

Ahogy azt Wenger is említette, Ramsey szerződése 2019 nyaráig tart, így az idő nem szorítja őket, ám természetes, hogy az “Ágyúsok” nem szeretnék azt, hogy másokkal is elkezdjen a játékos tárgyalni.

Nem csak a walesi van tárgyalással a klubbal, hanem az a Jack Wilshere is akinek a kontraktusa már az idei nyáron lejár, ám még közel sincs a megegyezés, így ő könnyen lehet, hogy távozik a nevelőegyüttesétől.