Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már “megint” bajnok lehet a City – Premier League beharangozó

Újabb forduló, és újabb lehetőség a Manchester City együttese előtt ahhoz, hogy 2014 után ismét felüljön Anglia trónjára. A „Kékek” ha ma nyernek, és a United esetleg kikap a West Bromtól vasárnap, már matematikailag is be van biztosítva Guardiolaék elsősége.

city-united

Természetesen szinte kétség sem férhet City bajnoki címéhez, lévén az utcahossznyi elsőséget valójában képtelenség lenne ledolgoznia a „Vörös Ördögöknek”. Igaz, afelől komoly kétségeink vannak, hogy a City ezen a hétvégén lesz a bajnok, hiszen míg ők egy kőkemény rangadón lesznek érdekeltek a Spurs ellen, addig Mourinhoék holnapi feladata a lehető legegyszerűbb lesz: a bajnokság pofozógépévé „avanzsált” WBA-t fogják elpáholni.

A bajnoki elsőség kérdés eldőlt, és szinte biztosra vehető az első négy kiléte is, tehát már komoly pénzt tehetünk arra, hogy a ManCity, ManUtd, Liverpool, Spurs négyes indulhat a következő szezonban a Bajnokok Ligájában. A nyári átalakulás előtt álló, kifulladt bajnoki címvédő Chelsea aligha éri már be a többieket, azaz marad számukra az EL. Az Arsenal viszont még befoghatja a londoni riválist, bár ők most már izomból koncentrálnak a második számú európai kupasorozatra, lévén ott egy végső győzelem szintén BL-indulást fog eredményezni.

A középmezőny felsőházi részében már megszokta a szemünk a Burnley, a Leicester és az Everton látványát. Az utánuk következő együttesek, mint a Newcastle, Bournemouth, Brighton, Watford, West Ham, Swansea, Huddersfield még akár ki is eshetnek, több-kevesebb valószínűséggel.

A Crystal Palace most éppen nincs kieső helyen, de a Southampton a Chelsea legyűrésével akár meg is előzhetné a londoni kiscsapatot. A Stoke esetleges kiesését jószerivel csak a klub rajongói, illetve a szentimentálisabb emberek fogják sajnálni. A West Bromnál érezhetően kifulladt minden, igazi „újrabútolás” lesz szükséges számukra. A Championshipben.

10 mondat a forduló 10 mérkőzéséről:
A Soton és a Chelsea „országos kettese” nyitja a szombatot, csak nehogy a végén országos égés legye belőle a londoniak számára. Amennyire háromesélyes meccs ma a Burnley és a Leicester meccse, annyira biztosak vagyunk egy kényelmes szalonremiben. A Palace bennmaradásához a mai, Brighton elleni találkozó fontos lépés lehet a bennmaradás felé, feltéve, ha meg lesz a győzelem. A Watford lökheti tovább a szakadék felé az újonc Huddersfieldet, amely a jó szezonkezdés után immár március óta nyeretlen hazai pályán. A Swansea számára lesz fontosabb az Everton elleni találkozó, hiszen még akár ki is eshetnek a PL-ből. A Liverpool számára lassan csak másodlagos lesz a bajnokság, ugyanis Kloppék utolsó angolként állnak a BL elődöntőjében, ez pedig most jól is jöhet a Bournemouth-nak. A Spurs – City rangadó újabb lépés lehet a manchesteriek bajnoki címe felé, de akár könnyen el is ódázhatja azt. Az Arsenal idénye már megint oda van a bajnokságban, Wengerék alighanem most már teljes erővel az Atlético Madrid elleni Európa-liga elődöntőre készülnek. Ezen a hétvégén akár búcsút is vehetünk a WBA-tól, ehhez pedig a United nagyon sokat tehet hozzá. A hétfő záráskor a WHU és a Stoke tolhat ki egymással a kiesés elleni küzdelemben.

A 34. forduló programja:
Southampton – Chelsea
Burnley – Leicester City
Crystal Palace – Brighton & Hove Albion
Huddersfield Town – Watford
Swansea City – Everton
Liverpool – Bournemouth
Tottenham Hotspur – Manchester City
Newcastle United – Arsenal
Manchester United – West Bromwich Albion
West Ham United – Stoke City

A bajnokság állása:

Képernyőfelvétel (510)

Balogh József