Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: ráadásban jött a miskolciak korábbi támadója

Sokáig úgy tűnt, a Diósgyőr hozza az újonc elleni találkozót, de jött Rudolf Gergely…

12004-3_Rudolf_Gergely_foto_AT_960px

Megszakítani az újonc sorozatát! Ez volt a jelszó a találkozó előtt Miskolcon, hiszen a borsodiak ebben az idényben mind idegenben, mind hazai környezetben kikaptak a Balmazújvárostól. Ráadásul az utóbbi hetekben nem sziporkázik egyik csapat sem, a Balmaz például legutóbbi öt bajnokiján mindössze egyetlen gólt tudott szerezni. Így aztán valódi kiesési rangadót játszottak a felek.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, de Tamás Márk lövése azonban mellé csorgott. A folytatásban is inkább a házigazdák akarata érvényesült, bár Óvárinak is volt egy lehetősége, de kimondottan ziccert egyik csapat sem tudott kialakítani az első félórában.

Fordulás után aztán gyorsan előnybe kerültek a látogatók. Ioannidis tört be a büntetőterületre, az alapvonalról középre passzolt, az érkező Óvári becsúszva Horváth alatt a hálóba lőtt. Ellenben a hátralévő időben is sok volt a pontatlanság, minek következtében nem alakult ki folyamatos játék, aztán a kezdeti miskolci fölényt felváltotta a hazaiak bátor játéka, ami Vajda lövésével majdnem egyenlítést hozott, Antal azonban üggyel-bajjal kapufára segítette a játékszert. A hajrában egy Lipták-fejesre két Balmaz-lehetőség következett, majd a legvégén előbb Szarka kezére pattant Vajda lövése, Andó-Szabó tizenegyest ítélt, melyet Rudolf értékesített, nem telt el két perc, újabb büntetőt kapott az újonc! Harsányi esett nagyot egy védő szorításában, ennek is a korábbi miskolci támadó futott neki és vágta be magabiztosan. A hajrá tehát a Balmaz szempontjából alakult a legjobban. A DVTK ebben a szezonban harmadszor sem tudta legyőzni az újoncot, s immár öt forduló óta nyeretlen a bajnokságban Bódog Tamás együttese.

Balmazújváros – Diósgyőr 2-1 (0-0)
Balmazújváros, vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: Rudolf (88., 90., mindkettő 11-esből) ill. Óvári (46.)
Sárga lapok: Rudolf (53.), Arabuli (58.) ill. Tamás M. (58.), Busai (73.), Szarka (87.)
Kiállítva:

Balmazújváros: Horváth L. – Habovda (Kónya, 83.), Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S., Arabuli, Majsuradze (Batarelo, 56.) – Rudolf G., Andric (Harsányi, 66.), Haris. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Lipták, Sestakov, Tamás M. – Vela (Bacsa P., a szünetben), Óvári, Tóth B., Ugrai (Szarka, 81.) – Ioannidis (Kocsis G., 72.), Busai. Szakmai igazgató: Bódog Tamás

~GS~